Budapest, Pécs, Debrecen

Fogalomtár

 

Addicionalitás elve: Az Európai Strukturális Alapok támogatásai nem helyettesíthetik a tagállam strukturális kiadásait, hanem, épp ellenkezőleg, ki kell egészíteniük egymást. Ugyanígy az Alapok és a tagállam együttes támogatásai sem helyettesítheti a Pályázók önerős kiadásait, csak kiegészíthetik azokat.

acquis communautaire :(közösségi vívmányok)Az Európai Unió jogszabályainak összessége. Az új belépőknek vállalniuk kell, hogy a csatlakozás pillanatától vagy hosszabb-rövidebb átmeneti idő után átveszik és alkalmazzák ezeket.

Agenda 2000: Az Agenda 2000 elnevezésű dokumentumot hosszú vita után 1999. március 26-án a berlini csúcson fogadták el az Unió állam- és kormányfői. A dokumentum a XXI. századba átlépő Unió képét vázolja fel, amelynek választ kell adnia olyan új kihívásokra, mint a bővítés, a globalizáció, a versenyképesség javítása, a munkanélküliség magas szintjének mérséklése, a negatív demográfiai kilátások kezelésének igénye, a külkapcsolati rendszer fokozottabb összehangolása és hatékonyságának növelése. A dokumentum a 2000-től 2006-ig terjedő időszakra elkülönítve határozta meg (akkor még 5+1 országra vetítve) a kibővítéssel kapcsolatos költségeket és az EU költségvetési alapelveit is.

Agrártevékenységek diverzifikációja: kiváló minőségű, adott tájegységre jellemző, piaci réseket betöltő egyedi élelmiszer és nem élelmiszer termékek kis léptékű előállításának, feldolgozásának fejlesztése.

Aláírási címpéldány: meghatározott tartalmi és formai kellékekkel rendelkező, közjegyző által hitelesített okirat, amely tartalmazza a cég képviseletében aláírásra jogosultak - cégjegyzésre jogosultak - aláírásának mintáját. Az OM elfogadja a számlavezető bank, illetve a Magyar Államkincstár által jóváhagyott aláírás bejelentő másolatát is.

Alapkutatás: az általános tudományos és technikai tudásanyag bővítése, amely nem kapcsolódik ipari vagy kereskedelmi célkitűzésekhez. [163/2001. (IX. 14.) Korm. rend.]

Alkalmazott kutatás: Ld. ipari

Államháztartási alrendszer: a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rend. szerint az államháztartás alrendszerei a következők: - a központi költségvetés államháztartási alrendszere: -a központi kezelésű előirányzatokat kezelő szervezeti egységek, - a fejezeti kezelésű előirányzatokat kezelő szervezeti egységek, - a központi költségvetési szervek, - a köztestületi költségvetési szervek; - az elkülönített állami pénzalapok államháztartási alrendszere;  a helyi és helyi kisebbségi önkormányzatok államháztartási alrendszere: a helyi önkormányzati költségvetési szervek, - a helyi kisebbségi önkormányzati költségvetési szervek; - a társadalombiztosítás államháztartási alrendszere: - a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai, - a társadalombiztosítási költségvetési szervek.

Állami támogatás:A Római Szerződés 87. cikke szerint állami támogatásnak minősül az a támogatás, amely állami forrásból származik,- meghatározott vállalatot vagy áru termelését előnyben részesíti, torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget,érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.  A fenti kritériumok mindegyikének megfelelő állami támogatások csak kivételes és indokolt esetben  egyeztethető össze a közös piaccal

Arányosság:A GVOP kézikönyv szerint az árbevétel arányos eredmény nagysága a tervadat és a pályázat benyújtását megelőző év adatának hányadosaként kapott növekedési érték. Maximális pontszám akkor adható, ha az árbevétel arányos eredmény mutatója a fejlesztést megelőző évhez képest a beruházás megvalósulásának idejére nagy, legalább pl. 30%-os mértékű javulást mutat, ami a hatékonysági követelmények teljesülését jelenti.

Árbevétel: a támogatási szerződésben megfogalmazottak szerint ezen belül - határon belüli (azaz  hazai)- határon túli - intra kereskedelemből (EU tagországok közötti kereskedelemből) eredő - EU tagországokon kívüli kereskedelemből eredő bevétel

Audit:a végrehajtástól független tevékenység. Célja, hogy a (belső vagy külső) ellenőr képes legyen kifejteni független véleményét arról, hogy egy szervezet tevékenységét az előre meghatározott ismérvek alapján végezték-e el.

avis (országvélemény): Az Európai Tanács felkérése alapján az Európai Bizottság készített véleményt arról, hogy a csatlakozási kérelmet benyújtó ország felkészültsége alapján mennyire tesz eleget az uniós tagság követelményeinek. A Bizottság Magyarország felkészültségéről 1997 nyarán tette közzé véleményét.

Azonnali beszedési megbízásra szóló felhatalmazás: a támogatási szerződés kedvezményezettjének számlavezető pénzintézete által elfogadott felhatalmazás, amellyel a kedvezményezett felhatalmazza a pénzintézetet arra, hogy a minisztérium - mint jogosult - a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rend. 87.§, (4) bek. eseteire vonatkozó követelését a megadott számláról beszedje. Nincs szükség azonnali beszedési megbízásra olyan magánszemélyek esetén, akik - külön jogszabály alapján - nem kötelesek pénzforgalmukat bankszámlán keresztül lebonyolítani, ill. olyan támogatások esetén, amelyek teljes folyósítására a zárójelentés elfogadása után, utólag kerül sor. [217/1998. (XII. 30.) Korm. rend. 83.§, (2) bek. f. pontja]

Bankgarancia: a támogatási szerződés teljesítését biztosító mellékkötelem, mely alapján a bank kötelezettséget vállal arra, hogy meghatározott feltételek - így különösen bizonyos esemény beállta vagy elmaradása, illetőleg okmányok benyújtása - esetében és határidőn belül a bankgarancia kedvezményezettjének (a Támogatónak) a megállapított összeghatárig fizetést fog teljesíteni.

belső piac (egységes piac): A belső piac olyan belső határok nélküli térséget jelent, amelyen belül megvalósul az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása. A közös piacnál magasabb integrációs fokot jelöl, amikor a vámok és mennyiségi korlátozások megszüntetésén túl az egyéb, nem vámjellegű korlátokat is felszámolják.

Beruházás:A 2000. évi C. törvény szerint beruházás a tárgyi eszköz beszerzése, létesítése, saját vállalkozásban történő előállítása, a beszerzett tárgyi eszköz üzembe helyezése, rendeltetésszerű használatbavétele érdekében az üzembe helyezésig, a rendeltetésszerű használatbavételig végzett tevékenység (szállítás, vámkezelés, közvetítés, alapozás, üzembe helyezés, továbbá mindaz a tevékenység, amely a tárgyi eszköz beszerzéséhez hozzákapcsolható, ideértve a tervezést, az előkészítést, a lebonyolítást, a hiteligény bevételt, a biztosítást is); beruházás a meglévő tárgyi eszköz bővítését, rendeltetésének megváltoztatását, átalakítását, élettartamának, teljesítőképességének közvetlen növelését eredményező tevékenység is, az előbbiekben felsorolt, e tevékenységhez hozzákapcsolható egyéb tevékenységekkel együtt.A 280/2003 (XII.31.) Korm. rendelettel módosított 217/1998 (XII.30.) Korm. rendelet szerint jelentősebb vállalati beruházásnak minősül az a beruházási projekt, amelynek elszámolható költsége legalább 500 millió forint, de nem minősül nagyberuházásnak.

Beszámolási kötelezettség:a kedvezményezettnek a fejlesztés előrehaladásáról jelentést kell készítenie a kifizetésekre vonatkozó igénylések alátámasztására. Adatszolgáltatási kötelezettségének ez „előrehaladási jelentés” formanyomtatvány postai úton történő benyújtásával tesz eleget.

BTO lista: Belföldi Termékosztályozás: az Európai Unió kötelező termékosztályozásaival összehangolt termékcsoportosítási rendszer a belföldön gyártott, illetve importból belföldön forgalomba került ipari, mezőgazdasági, erdészeti és halászati termékekre (nyersanyagok, félkész- és késztermékek).

BUBOR:  Budapest Interbank Offered Rate. Budapesti bankközi, referencia jellegű (ehhez viszonyítják az egyes hiteleket, pl: BUBOR +30 bázispont) kínálati kamatláb.

CAP: Közös Agrárpolitika (KAP)

cassis de dijon: Az Európai Bíróság 1979-ben tárgyalt esete alapján egy tagországban jogszerűen gyártott és forgalmazott terméket minden korlátozás nélkül lehet egy másik tagállamban forgalomba hozni. Ezt az elvet nevezik a termelési szabványok kölcsönös elismerésének, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy megvalósulhasson a négy szabadság egyike, a termékek szabad áramlásának elve. 

CEFTA: Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás Tagjai:Bulgária, Csehország, Lengyelország, Románia, Szlovénia, Szlovákia

Cégkivonat: a cégbíróság által kiállított okirat, amely hitelesen tanúsítja a cégjegyzék fennálló adatait. Az OM elfogadja az eredeti cégkivonatot és az Igazságügyi Minisztérium adatbázisából kinyomtatott cégkivonat közjegyző által hitelesített másolatát is

Cégszerű aláírás: A cég hivatalos képviseletére jogosult személy(ek)nek a cég nevében, az aláírási címpéldányban foglaltak szerint, vagy a cégjegyzésre jogosult személy meghatalmazása alapján teljesített aláírása, amely a cég előírt, előnyomott, illetve nyomtatott neve alá történő aláírás(ok)kal történik.

Célelőirányzat (előirányzat): a Magyar Köztársaság Költségvetéséről szóló 2002. évi LXII. törvény 1. mellékletében tételesen meghatározott, valamely konkrét feladat vagy cél megvalósítására, elősegítésére rendelt, bevételekből, kiadásokból, illetve adott esetben állami támogatásból álló költségvetési tétel.

Célkitűzés (objective): A pályázónak (konzorciumnak) a projektjavaslat megvalósításával elérendő alapvető céljai. (2) Az OM - pályázataival elérendő - országos jelentőségű céljai.

Célterület: Bizonyos pályázati konstrukciók esetében lehetséges többféle típusú tevékenység egyidejű megvalósítása is (pl. oktatás, kiadványkészítés, információ szolgáltatás). Ilyen esetben a célterültet kifejezés az egyes tevékenység típusok megjelölésére, egymástól való elválasztására szolgál.

Control:Olyan ellenőrzés, ítéletalkotás, amely előre ismert és tisztázott általános kritériumok, és szabványok alapján jön létre.

Csőd, felszámolás, végelszámolás: Az 1991. évi XLIX. törvény szabályozza a csődeljárást, a felszámolási eljárást és a végelszámolást. Ennek rendelkezései szerint: A csődeljárás olyan eljárás, amelynek során az adós - a csődegyezség megkötése érdekében - fizetési haladékot kezdeményez, illetve csődegyezség megkötésére tesz kísérletet.

De minimis támogatás:a 163/2001 (IX.14.) Korm. rendelet szerint csekély összegű (de minimis) támogatás akkor, ha az adott vállalkozás három év alatt ilyen jogcímen kapott támogatásainak támogatástartalma nem haladja meg a százezer eurónak megfelelő forintösszeget; azonban e jogcímen nem részesülhetnek támogatásban a szállítási ágazatban tevékenykedő vállalkozások és a hivatkozott jogszabály 9. § (1) bekezdése szerinti exporttevékenységhez közvetlenül kapcsolódó tevékenységek.Mivel e támogatás nem befolyásolja a tagállamok közötti kereskedelmet, és nem torzítja a versenyt, így nem vonatkozik rá az előzetes bejelentési kötelezettség

EBRD:Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (European Bank of Reconstruction and Development)

ECU:  Európai elszámolási egység; az Európai Monetáris Rendszer keretében 1979-ben létrehozott közös (ún. kosárelszámolási) egység (European Currency Unit)

EFTA: Európai Szabadkereskedelmi Társulás, melyet 1960-ban hoztak létre, az EK/EU bővítésével mára négy tagja maradt: Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc.  (European Free Trade Association)

EGT: Európai Gazdasági Térség, mely az EK és az EFTA országait tömöríti a négy szabadságot megvalósító közös piaccá (a mezőgazdaság kivételével).

Egyéb (támogatási) forrás:Egyéb (támogatási) forrás a hazai központi-, vagy önkormányzati költségvetési szerv (beleértve a területfejlesztési tanácsok) által nyújtott pénzeszköz

Egységes Európai Okmány: Az EK addigi alapszerződéseit nagymértékben továbbfejlesztő okmány, mely maga is az EK egyik elsődleges jogforrása. 1986-ban írták alá, 1987. július 1-jén lépett hatályba. Az egységes jelző arra utal, hogy az EK és az 1969 óta folyó európai politikai együttműködés kereteit egyaránt szabályozza.

Egységes programozási dokumentum:Olyan egységes dokumentumot jelent, amelyet az Európai Bizottság hagyott jóvá, és amely ugyanazt az információt tartalmazza, mint amely a közösségi támogatási keretben és az operatív programban található

Elbírálásból való kizárás: a döntéshozó által adott pályázatnak a bírálat eljárásának folyamatából történő kirekesztése - a pályázó által elkövetett - valamely lényeges formai, tartalmi, vagy eljárási hiba, hiányosság következtében.

Eljárásrend: eljárásrend alatt jelen összefüggésben a Támogatónak, illetve Megbízottjának a pályázati rendszer működtetésével összefüggő valamennyi, vagyis a benyújtott pályázatok feldolgozásával, a döntéshozatallal, a szerződéskötéssel, a finanszírozással, az ellenőrzéssel, valamint a monitoring adatok feldolgozásával   kapcsolatos eljárási cselekményeinek összességét értjük.

előcsatlakozási alapok: Pénzügyi források, melyeket az Európai Unió biztosít a tagjelölt államok számára a csatlakozáshoz való felkészüléshez. A három alap: a PHARE, az ISPA és a SAPARD működése hasonló a tagállamok számára hozzáférhető strukturális és kohéziós alapok működéséhez.

Előleg:folyósítására csak akkor kerülhet sor, ha a pályázó az előleg iránti kérelmet a pályázati űrlapon külön sorban összegszerűen jelezte, részletesen indokolta, a támogatás ennek figyelembe vételével került jóváhagyásra, és a támogatási szerződés ezt tartalmazza. A 217/1998 (XII.30.)  Korm. rendelet  91.§ rendelkezéseinek értelmében támogatási előleg csak rendkívül indokolt esetben, a program, projekt elindításához szükséges legkisebb összegben - amely nem haladhatja meg a támogatás 25%-át- nyújtható, ha az erre vonatkozó igényét a kedvezményezett már - összegszerűen és részletesen megindokolva - az igénylésben, illetve a pályázatban is jelezte, valamint a támogatás ennek figyelembevételével került jóváhagyásra, és a támogatási szerződés ezt tartalmazza

Első gazdaság: az az egyéni gazdaság, amelyet tulajdonosa korábban nem működtetett főfoglalkozásban, önálló gazdálkodóként, és amelynek mérete alkalmas arra, hogy egy főfoglalkozású munkaerőt eltartson, azaz munkaerőigénye eléri az 1 Éves Munkaerő Egységet. Nem számít első gazdaságnak az a gazdaság, amely ugyan kielégíti az előző feltételeket, de tulajdonosa és működtetője, a gazdasághoz korábban fejlesztési célú hitelt vagy egy millió Ft-ot meghaladó bármiféle fejlesztési támogatást felvett.

Elsődleges beszállító: a gyártó azon beszállítója, amelynek felelőssége a fejlesztésre és a formatervezésre is kiterjed, a gyártási vagy az összeszerelési fázis során alkatrészeket és részegységeket gyárt, szerel össze vagy szállít a gyártó részére; mint ipari partnert gyakran a modell kifutásáig tartó szerződés köti a gyártóhoz; a beszállító szolgáltatást is nyújthat a gyártó részére, különösen logisztikai szolgáltatást, mint például beszállítói központ működtetése (163/2001. (IX.14.) Korm. Rendelet szerint).

Elszámolható költségek: a 163/2001. (IX. 14.) Korm. rend. szerint a kizárólag az adott kutatási programban részt vevők (kutatók, technikusok, kisegítő személyzet stb.) személyi jellegű ráfordításai a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: számviteli törvény) 79.§-a szerint,  a kizárólag és folyamatosan kutatási célra használt eszközök (műszerek, berendezések) bekerülési értékének a számviteli törvény 47.-48., 51.§-a szerint részét képező tételek. (A számviteli törvény 25.§ (7) bekezdése szerinti szellemi termékek bekerülési értéke - támogatási szempontból - csak akkor vehető figyelembe, ha azokat a vállalkozás más szervezettől vásárolta.), a kizárólag az adott kutatáshoz kapcsolódó anyagfelhasználás, igénybe vett szolgáltatások (technikai, kutatási szolgáltatások, közműszolgáltatás), egyéb szolgáltatások költségei a számviteli törvény 78.§-ának (2)-(4) bekezdése szerint.

Energiaültetvények telepítése: Évelő lágyszárúak: magyar árva rozsnok, pántlikafű, kínai nád, stb.

Építmény: a rendeltetésére, szerkezeti megoldására, anyagára, készültségi fokára és kiterjedésére tekintet nélkül minden olyan helyhez kötött műszaki alkotás, amely a talaj, a víz vagy az azok feletti légtér természetes állapotának tartós megváltoztatásával, beépítésével jön létre.

Eredmény (deliverable):olyan műszaki leírás, publikáció, prototípus stb., amelyet a pályázó (konzorcium) a KPI-nak egy-egy munkaszakasz befejeztével átad, ill. bemutat, és amellyel kézzelfogható, ellenőrizhető módon igazolni tudja, hogy a szerződésben vállaltakat teljesítette.

Eredményesség:egy adott tevékenység céljai megvalósításának mértéke, a tevékenység szándékolt és tényleges hatása közötti kapcsolat. (A 280/2003 (XII.31.) Korm. rendelettel módosított 217/1998 (XII.30.) Korm. rendelet

Érték a pénzért (value for money):a hasznosítás-orientált kutatás-fejlesztési projektek eredményességének egyik mérőszáma, ami azt fejezi ki, hogy a projektre fordított közpénz hogyan térül meg, milyen eredményt hoz. Ennek megítélése gyakran az értékelő becslésére van bízva, mert a kutatás-fejlesztésre általánosan jellemző az, hogy eredményei hosszabb idő alatt, és nem közvetlenül a K+F tevékenységet végző szervezetnél, és nem is mindig pénzben kimutathatóan hasznosulnak. Érték például az emberi egészséget vagy a környezet megóvását segítő eljárás akkor is, ha a vállalkozásoknál nem lehet pénzügyi eredményt kimutatni; részben éppen az ilyen hatások miatt indokolt e témák közpénzből történő támogatása.

Érték a pénzért elv 2 : Az adófizetők pénzének felhasználása és az állam által előállított közjavak, illetve a közcélok elérése közötti kapcsolat elve.

Értékelés: a programok tervezésének és megvalósításának független, kritikus elemzése vagy tanulmányozása. Az értékelés vizsgálhatja a már elért hatást, vagy a kívánt hatás elérése érdekében alkalmazott eljárásokat és módszereket.

Esélyegyenlőség: Egyenlő esély a munkahelyekhez jutáshoz, azonos szintű bérezéssel és szociális kedvezményekkel egy adott társadalmi-gazdasági összefüggésben. Az elv egyenlőtlen elbánást tehet szükségessé a diszkrimináció kompenzációja céljából.

EURIBOR: Európai irányadó bankközi kamatláb.

Európai Beruházási Alap: Az Európai Beruházási Bank forrásaiból 1992-ben létrehozott alap feladata a tagállamok gazdasági növekedésének és munkahelyteremtésének támogatása. A kétmilliárd ECU-s alapnak összesen kb. tízmilliárd ECU-nyi beruházáshoz kell hozzájárulnia.

Európai Fejlesztési Alap: Ebből az 1957-ben létrehozott alapból támogatja az EU a fejlődő országokat (Loméi Konvenciók), mely nem közösségi költségvetésből, hanem a tagállamok közvetlen hozzájárulásaiból mőködik. A támogatott célok: termelő és szociális beruházás, mőszaki együttműködés, a fejlődő országok külföldi értékesítésének elősegítése, szükség esetén segélyezés. Az alapot ötévente töltik föl.

Éves Munkaerő Egység (AWU): egységnyi munkaerő - az EU ajánlása szerint - 1800 munkaórának, azaz 225 nyolc órás munkanapnak felel meg, amely egy teljes munkaidős mezőgazdasági munkaerő éves munkavégzése.

Fás energetikai ültetvények: Energiaerdő, energetikai faültetvények, újratelepítéses energetikai faültetvény,  sarjaztatásos energetikai faültetvények.

Fejlesztés:olyan - alapvetően felhalmozási kiadásokban megtestesülő - tevékenység, amely új, vagy a korábbinál műszaki, technikai szempontból korszerűbb tárgyi eszközök létrehozására irányul, illetve a meglevő tárgyi eszközök műszaki, technikai paramétereinek korszerűsítését valósítja meg.

Fejlesztési költség: a beruházás összes költségen felül tartalmazza a forgóeszköz (hitel)-növekményt, illetve a hitel költségeit is.

Fejlesztési terv:Olyan helyzetelemzést jelent, amelyet egy tagállam készít, a Strukturális alapokról szóló 1260/1999/EK Rendeletben hivatkozott célokra és szükségletekre figyelemmel, e célok elérése érdekében, valamint tartalmazza a stratégiát, a tervezett tevékenységek prioritásait, azok konkrét céljait és a hozzájuk kapcsolódó pénzügyi források megjelölését

Felhatalmazó levél: a Pályázó részéről a számlavezető pénzintézetéhez intézett olyan nyilatkozat, amelyben a Pályázó a pénzintézetet felhatalmazza arra, hogy a támogatási szerződés nemteljesítése vagy hibás teljesítése esetén a támogató azonnali beszedési megbízás útján történő igényérvényesítését teljesítse.

Felhatalmazói nyilatkozat: a Pályázó részéről a számlavezető pénzintézetéhez intézett olyan nyilatkozat, amelyben a Pályázó a pénzintézetet felhatalmazza arra, hogy a támogatási szerződés nemteljesítése vagy hibás teljesítése esetén a támogató azonnali beszedési megbízás útján történő igényérvényesítését teljesítse.

Felróhatóság: a Pályázó a szerződés teljesítése során nem úgy jár el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

Felszámolási eljárás: olyan eljárás, amelynek célja, hogy a fizetésképtelen adós jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezők kielégítést nyerjenek.

Felújítás:a hosszabb időszakonként ismétlődő és ezért vagy más ok miatt a tárgyi eszköz bruttó értékéhez mérten számottevő ráfordítást igénylő - a folyamatos működést előmozdító karbantartás, kisjavítás körébe nem tartozó tevékenység.

Fenntartható fejlődés:A GVOP kézikönyv megfogalmazása szerint a környezetvédelemhez szorosan kapcsolódik a fenntartható fejlődés fogalma. Az ENSZ Környezet és Fejlődés Világbizottsága 1987-ben „Közös jövőnk” címmel kiadott jelentésében a fenntartható fejlődés fogalmát a következőképpen határozta meg: „a fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket”. A fenntartható fejlődés három alappilléren nyugszik: a társadalmi, a gazdasági és a környezeti pilléreken és mindhármat együttesen, kölcsönhatásaik figyelembevételével mérlegelni kell a különböző fejlesztési stratégiák, programok kidolgozása során, illetve a konkrét intézkedésekben, cselekvésekben. Ezt az elvet az Európai Unió is elfogadja és érvényesülését különböző intézkedésekkel segíti.

fiatal gazdálkodó: Olyan gazdálkodó, aki első önálló gazdaságát alapítja és már betöltötte a 20. életévét de még 40 év alatti, legalább középfokú szakirányú végzettséggel valamint mezőgazdasági főtevékenységre vonatkozó egyéni vállalkozói, őstermelői igazolvánnyal rendelkezik.

Foglalkoztatott létszám: a teljes munkaidőben foglalkoztatottak teljes állományi létszáma KSH útmutató alapján

Forgóeszköz növekmény: beruházáshoz kapcsolódó, a termelés, szolgáltatás beindításával, növelésével összefüggő egyszeri és egyben tartós forgóeszköz növekmény.

Forrásgazda:a 233/2003. (XII.16.) Korm. rendelet szerint adott intézkedés, illetve prioritás központi költségvetési finanszírozását biztosító fejezet a Strukturális Alapok esetében.

Forráslehívás:a 233/2003. (XII.16.) Korm. rendelet szerint Strukturális Alapok esetén az iránytó hatóság azon tevékenysége, melynek során biztosítja a támogatás összegének rendelkezésre állását a lebonyolításai (bank)számlákon annak érdekében, hogy a kedvezményezett támogatásra jogosult számlái megtérítésre, a szállítói számlák ellenértéke kifizetésre, illetve az előfinanszírozás keretében nyújtott előleg átutalásra kerüljön.

Gantt táblázat: olyan ütemterv, amely a munkaszakaszokat, a munkaszakaszokon belül a feladatokat és részfeladatokat, továbbá az elvégzésükhöz szükséges időt (év, hónap, hét, esetleg nap) tartalmazza.

GATT: Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény

Gazdálkodási forma kódja:a gazdasági szervezetek gazdálkodási forma szerinti osztályozását a pályázat kiírója a pályázók körének meghatározásához és az ellenőrzéshez használja (vö. statisztikai szám).

Gazdaságilag életképes gazdálkodás II.:  az a vállalkozás, amely igazolja, hogy az előző két év adózás előtti eredményének átlaga nem negatív. Egy teljes lezárt gazdasági évvel rendelkező pályázó esetén a lezárt gazdasági év adózás előtti eredménye nem negatív. Egy teljes lezárt gazdasági évvel nem rendelkező pályázó (kezdő vállalkozó) esetén az életképesség elbírálása az üzleti  terv mérlegterve és eredményterve alapján történik.

gazdaságilag életképes üzem I.: Olyan gazdaságok, amelyek meghaladnak egy minimális ökológiai méretet. Az ökológiai méretet az EU az üzem potenciális jövedelemtermelő képessége alapján határozza meg, és Európai Mértékegységnek (EUME) nevezi. Az AVOP támogatási rendszerben az 5 EUME feletti gazdaságokat tekintik gazdaságilag életképes üzemnek.

Gazdaságosság:Egy adott tevékenység ellátásához felhasznált erőforrások költségének optimalizálása a megfelelő minőség biztosítása mellett. (217/1998 (XII.30.) Korm. rendelet)

GDP : Valamely országban megtermelt javak és szolgáltatások összessége (más néven az össz- vagy aggregált kereslet), függetlenül attól, hogy a javak előállítója egyébként mely ország illetőségébe tartozik.

GVOP: Gazdasági Versenyképesség Operatív Program, mely egy olyan programozási dokumentum, amelyet az Európai Bizottság hagyott jóvá a Közösségi Támogatási Keret egy részének megvalósítására Magyarországon a 2004-2006 közötti időre.

Használati minta:Az 1991. évi XXXVIII. törvény szerint használati mintaoltalomban (a továbbiakban: mintaoltalom) részesülhet valamely tárgy kialakítására, szerkezetére vagy részeinek elrendezésére vonatkozó megoldás (a továbbiakban: minta), ha új, ha feltalálói lépésen alapul és iparilag alkalmazható.Nem részesülhet mintaoltalomban különösen a) a termék esztétikai kialakítása, b) állat- és növényfajta.

Hasznosítási jog:Ld.: licenc

Hasznosítási terv: a projekt kutatás-fejlesztési eredményeinek a projekt befejezése utáni 3-5 éves időszakra szóló felhasználási terve.

határidők: a napokban megadott határidő az utolsó napon jár le; a hónapokban megadott határidő az utolsó hónap dátum szerinti azonos napján jár le. az években megadott határidő az utolsó év dátum szerinti azonos napján jár le.Ha bármely határidő vége nem munkanapra esik, akkor a határidő az azt követő első munkanapon jár le.Ha azt a teljesítés jellege egyébként lehetővé teszi, a határidő lejártának napján bármely időpontban elvégzett teljesítés elfogadható.

Hatékonyság: egy adott tevékenység során előállított termékek, szolgáltatások és egyéb eredmények, valamint az előállításukhoz felhasznált források közötti kapcsolat. (A 280/2003 (XII.31.) Korm. rendelettel módosított 217/1998 (XII.30.) Korm. rendelet)

helyes gazdálkodási gyakorlat: A 1257/1999. számú (vidékfejlesztési), valamint az 445/2002 EK rendeletek együttesen eloírják, hogy az agrár-környezetgazdálkodási kötelezettségeket felvállaló gazdálkodóknak gazdaságuk teljes területén követniük kell a jó mezogazdasági gyakorlatot. A jó mezogazdasági gyakorlat alkalmazásának elismerése a program keretein belül két összetevőn alapul: eloször teljesülnie kell az érvényes környezet-és természetvédelmi jogszabályokban foglaltaknak, valamint teljesíteni kell az ellenorizhető követelmények listáját, amely az összes új agrár-környezetgazdálkodási megállapodás feltételeként szerepel. A jó mezogazdaság gyakorlatot a kedvezményezettnek az egész gazdaság területén be kell tartania.

Hiánypótlás: amennyiben a Pályázó - önhibáján kívül - a pályázat valamely hiánypótolható mellékletét nem nyújtja be, bizonyos esetekben lehetséges a melléklet hiánypótlása.

Hiánypótlásra nem kerülhető melléklet: olyan, az Útmutatóban felsorolt melléklet, amelynek pótlólagos megküldése nem lehetséges. Ezen melléklet pályázathoz nem csatolása a pályázatnak az elbírálásból kizárását vonja maga után.

Hiánypótolható melléklet: azon, a pályázathoz csatolásra nem került melléklet, amelynek elkészítése nem kizárólag a pályázó feladata (pl. közigazgatási szerv jogosult azt kiadni) hiánypótlás keretein belül pótlásra kerülhet. Ezen melléklet ugyanakkor kizárólag akkor kerülhet hiánypótlásra, ha a pályázó az adott melléklet tekintetében a Pályázati Útmutató 2. Melléklete szerinti nyilatkozat kitöltésével és csatolásával nyilatkozott a hiány tényéről, valamint annak indokáról.

Horizontális témák: a Nemzeti Fejlesztési Terv vonatkozásában a környezetvédelem és az esélyegyenlőség. Ugyanolyan fontosak, mint a prioritások, de átfogó jellegüknél fogva nem valósíthatók meg külön intézkedések révén, és megvalósításukra nem különíthető el keret a pénzügyi táblázatokban. A horizontális témákat egyrészt a programozási folyamat egészében, másrészt valamennyi támogatásban részesülő projektben érvényesíteni kell.

Igazolás: a 233/2003. (XII.16.) Korm. rendelet szerint olyan tevékenység, amely során a kifizető hatóság az Európai Bizottság felé tanúsítja a költségnyilatkozatok pontosságát és megfelelőségét, valamint az irányító hatóság és közreműködő szervezetei irányítási és ellenőrzési rendszereinek hatékony működését, továbbá utóbbiak jogszabályi előírásokkal, valamint közösségi politikákkal való összhangját.

in situ megőrzés: a fajok és változatok életképes állományainak természetes környezetükben történő fenntartása és helyreállítása, kultúr- vagy haszonnövények esetében pedig az olyan környezetben történő fenntartás, ahol jellegzetes tulajdonságaik kialakultak,

Induló vállalkozás:  olyan Magyarországon bejegyzett és tevékenységét Magyarországon folytató egyéni vállalkozó vagy mikrovállalkozás,  amely a működését a projektjavaslat beadását megelőző 5 éven belül kezdte meg (a működés megkezdését a pályázat szempontjából a vállalkozói igazolvány, illetve a cégbejegyzés kelte jelenti), vagy  amelynek a tervezett projekt gyökeresen megváltoztatja eddigi üzletmenetét, és várható, hogy a befejezése után a vállalkozás egésze a projekt eredményére épül

Integrált vállalatirányítási rendszer (ERP): a vállalatok legfontosabb feladata a vállalkozás működtetéséhez szükséges technikai, műszaki és humánerőforrások folyamatos újratervezése. Ezt a feladatot ellátó egységes adatbázisrendszerrel működő informatikai rendszer az ERP rendszer.

Integrátor: az a nagyvállalat, amely az általa kiválasztott és a műszaki fejlesztés eredményeként számára beszállítói minősítésre alkalmassá váló minimálisan két vagy több kis- vagy középvállalkozással együtt pályázik.

Intézkedés: A Közösségi társadalmi-gazdasági kohéziós politika keretén belül a végrehajtás alapegységét képező hasonló projektek együttese, amelyekhez meghatározott költségvetés tartozik. Az intézkedések általában komponensekből állnak és általában projekt-felhívások formájában valósulnak meg, valamint minden intézkedéshez tartozik egy végrehajtó szervezet.

Intézkedés:Olyan eszköz, amelynek segítségével egy prioritást több éven keresztül megvalósítanak, s amely lehetővé teszi a műveletek finanszírozását. Az Operatív Programban, illetve a Program Kiegészítő Dokumentumban kerül meghatározásra.

Ipari vagy alkalmazott kutatás:új tudásanyag megszerzésére irányuló kutatás, amelynek célja, hogy az így megszerzett tudásanyag felhasználható legyen új termékek, eljárások vagy szolgáltatások kifejlesztéséhez, illetve jelentős javulást eredményezzen a már meglévő termékekben, eljárásokban vagy szolgáltatásokban. [163/2001. (IX. 14.) Korm. rend.]

Irányító Hatóság (IH): A meghatározott célokra adott támogatások lebonyolítására, pl. az OP menedzsmentjére a tagállam által kijelölt szervezet, amely felelős a támogatás hatékony és szabályszerű megvalósításáért. A GVOP Irányító Hatósága a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.

Irányító Hatóság (IH): a tagállam által a KTK/ OP/ Kohéziós Alap menedzsmentjére kijelölt szervezet. Felelős a támogatás hatékony és szabályszerű megvalósításáért. Az Irányító Hatóságok Magyarországon a következők: KTK IH - Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatala, AVOP IH - Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, GVOP IH: Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, HEFOP IH: Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, KIOP IH: Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, ROP IH: Nemzeti Területfejlesztési Hivatal, Kohéziós Alap IH: Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatala.

Jelzálogjog: a támogatási szerződést biztosító mellékkötelem, mely alapján a jogosult (a Támogató) a pénzben meghatározott követelésének biztosítására szolgáló zálogtárgyból - törvény eltérő rendelkezése hiányában - más követeléseket megelőző sorrendben kielégítést kereshet, ha a kötelezett (a Kedvezményezett) nem teljesít.

Kapcsolódó vállalkozás: az 1997. évi CXLIV. törvény rendelkezései szerint az alábbiak minősülnek kapcsolódó vállalkozásoknak: Egyesülés: Az egyesülés a tagok által gazdálkodásuk eredményességének előmozdítására és gazdasági tevékenységük összehangolására, valamint szakmai érdekeik képviseletére alapított jogi személyiséggel rendelkező kooperációs társaság. Az egyesülés saját nyereségre nem törekszik; vagyonát meghaladó tartozásaiért a tagok korlátlanul és egyetemlegesen felelnek. A kapcsolódó vállalkozások szabályait kell alkalmazni, ha a hivatkozott törvény 3. §-ban meghatározott jogalany részvénytársaságban vagy korlátolt felelősségű társaságban (a továbbiakban együtt: ellenőrzött társaság), annak működése során jelentős befolyást, többségi vagy közvetlen irányítást biztosító befolyást szerez. Külön törvény a befolyásszerzést további feltételekhez kötheti Jelentős befolyással rendelkezik a tag (részvényes), ha az ellenőrzött társaságnál a szavazatok több, mint huszonöt százalékával rendelkezik. Többségi irányítást biztosító befolyással rendelkezik a tag, illetve részvényes (a továbbiakban: uralkodó tag) ha az ellenőrzött társaságnál a szavatok több mint ötven százalékával rendelkezik. Közvetlen irányítást biztosító befolyással rendelkezik az uralkodó tag, ha az ellenőrzött társaságnál a szavazatok több mint háromnegyed részével rendelkezik.

Kedvezményezett térség: 24/2003. Korm. rendelet 2. és 3. sz. melléklete alapján.

Kedvezményezett:  a támogatási szerződésben: támogatott; támogatásban részesülő.

Kedvezőtlen adottságú terület (KAT): A kedvezőtlen adottságú térségekben a gazdálkodók számára kompenzációs járulék formájában nyújtható támogatás. A kedvezőtlen adottságú térségeknek az alábbiak tekinthetok: a kedvezotlen domborzati adottságú térségek, a kedvezotlen termohelyi adottságú térségek.

Kiegészítés: a formai hiánypótlást követően a közreműködő szervezet által kért, a projekt szakmai és pénzügyi tartalmának egyes nem kielégítően kifejtett pontjaihoz kapcsolódó, további részletező bemutatás, illetve számszaki hibajavítás.

Kifizethető támogatási összeg: A beruházás megvalósulásával kapcsolatosan felmerülő összes költséget dokumentáló számlát és annak kifizetését igazoló iratanyagot stb. folyamatosan be kell nyújtania a Kedvezményezettnek a KSZ részére a beruházás műszaki megvalósulásával párhuzamosan. A KSZ a benyújtott számlák és dokumentáció alapján a támogatási szerződésben rögzítettek figyelembe vételével határozza meg ezen számlák és dokumentumok alapján kifizethető támogatási összeget.

Kifizető Hatóság (KH): A tagállam által a kifizetési kérelmek összeállítására és benyújtására és az Európai Bizottságtól érkező kifizetések fogadására kijelölt szervezet. A kifizető hatóság Magyarországon - minden Strukturális Alap és a Kohéziós Alap vonatkozásában - a Pénzügyminisztérium.

Kis pályázaz: támogatható költségeinek összege 30 és 100 millió forint között van, nem irányul kapacitáskorlátozás alá eső kapacitás bővítésére, a pályázó nem rendelkezik több régióban telephellyel, illetve nem tagje több régióban üzemmel/ telephellyel rendelkező vállalatcsoportnak, valamint piaca nem terjed túl a régió határain.

Kísérleti (pre-kompetitív) fejlesztés: az alkalmazott kutatás eredményének tervekbe foglalása, azaz új vagy továbbfejlesztett termékek, eljárások, szolgáltatások tervezése (ide tartozik a kereskedelmi felhasználásra nem kerülő prototípus elkészítése is). Nem minősül kísérleti fejlesztésnek a termékeken, termelési eljárásokban, folyamatokban, létező szolgáltatásokon végzett rutinszerű változtatás, még ha az adott termék, eljárás, folyamat vagy szolgáltatás fejlődését is eredményezi. [163/2001. (IX. 14.) Korm. rend.]

Kisvállalkozás:  50 főnél kevesebb foglalkoztatott, max. 700 M Ft/év nettó árbevétel vagy 500 M Ft/év mérleg főösszeg. Az állam, az önkormányzat vagy a kis- és középvállalkozásnak nem minősülő vállalkozások tulajdoni részesedése - tőke vagy szavazati jog alapján - külön-külön és együttesen sem haladja meg a 25%-ot, kivéve az intézményi befektetőket (pl. bank, befektetési társaság, biztosító rt., magánnyugdíjpénztár stb.). [1999. évi XCV. törvény]

KKK: Kooperációs Kutató Központ

klaszter: egy meghatározott, regionális gazdasági terület termék- és szolgáltatás alapon szerveződött vállalkozásaiból áll, olyan helyileg koncentrált vállalati kooperációs hálózat, amelynek tagjai formális és informális kapcsolatban vannak egymással, ennek alapján, információt, árukat és szolgáltatásokat cserélnek.

Know-how: a Ptk. (1959. évi IV. törvény) megfogalmazásában a know-how vagyoni értékű gazdasági, műszaki és szervezési ismeretek és tapasztalatok összessége.

Kompenzáció a szellemi tulajdonért: A szellemi tulajdon használatáért, hasznosításáért a jogosultnak adott ellenérték valamely formája

komponens: A Program-kiegészítő dokumentumban az intézkedések további alegysége. A projektek kidolgozása a komponensekhez kötődően történik.

Konzorcium (consortium):  pályázókból (konzorciumi tagokból) álló, a projekt megvalósítására alakult ajánlattevői társaság.

Koordinátor (co-ordinator + contractor): a konzorcium tagjai közül az a szervezet, amelyet a többiek a projekttel kapcsolatos ügyekben közös képviseletükre felhatalmaztak.

Költségigazolás: olyan tevékenység, mely a kifizető hatóság igazoló tevékenységét és az irányító hatóság hitelesítő tevékenységét foglalja magában.

Költségvetés alrendszerei: a központi kormányzat, az elkülönített állami pénzalapok, a helyi önkormányzatok valamint a társadalombiztosítás költségvetései

Környezetvédelmi szempontok: A fenntartható fejlődés, mint tágabb fogalom környezeti pillérét jelentik. A gazdasági fejlődés olyan irányát jelölik ki, amely figyelembe veszi a környezet terhelhetőségét, biztosítja a környezeti értékek maximális védelmét és a természeti erőforrások megőrzését a jövő generációk számára.

Közbeszerzési eljárás: a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény rendelkezései alapján lefolytatandó eljárás

Középvállalkozás:  250 főnél kevesebb foglalkoztatott, max. 4000 M Ft/év nettó árbevétel vagy 2700 M Ft/év mérlegfőösszeg. Az állam, az önkormányzat vagy a kis- és középvállalkozásnak nem minősülő vállalkozások tulajdoni részesedése - tőke vagy szavazati jog alapján - külön-külön és együttesen sem haladja meg a 25%-ot, kivéve az intézményi befektetőket (bank, befektetési társaság, biztosító rt., magánnyugdíjpénztár stb.). [1999. évi XCV. tv.]

Közfinanszírozású intézmény:  költségvetési szerv, közhasznú társaság, közalapítvány.

Közhasznú alkalmazás: közhasznúnak tekinthető az olyan nyereségszerzésre nem irányuló alkalmazás (termék, eszköz, szolgáltatás), amelynek létrejöttéhez, megvalósulásához társadalmi érdek fűződik, a társadalom egésze vagy egy rétege számára hasznot jelent, általánosan elfogadott értéket képvisel, ugyanakkor jelenleg nem és hosszabb távon sem várható iránta fizetőképes piaci kereslet.

Közösségi kezdeményezés: a Strukturális Alapokból finanszírozott, valamennyi tagállamban egységes célokat szolgáló támogatás. A közösségi kezdeményezések a következő területekre terjednek ki:  Interreg: határon átnyúló, nemzetközi és régiók közötti együttműködés, amelynek célja a Közösség teljes területének harmonikus, kiegyenlített és fenntartható fejlődése; Urban: a válságban lévő városok és a városi agglomerációk gazdasági és szociális regenerációja, tekintettel a fenntartható városi fejlődés előmozdítására ;Leader: vidékfejlesztés; Equal: nemzetközi együttműködés új eszközök kifejlesztésére a munkaerőpiacon előforduló diszkrimináció és az egyenlőtlenség minden fajtája ellen vívott harcban.A 2004-2006. közötti programozási időszakban Magyarország az Interreg és az Equal közösségi kezdeményezésben vesz részt.

közösségi kezdeményezések A Bizottság által kidolgozott, a strukturális alapokat kiegészítő programok, melyeket a tagállamok nemzeti szinten hajtanak végre. A 2000 és 2006 közötti költségvetési időszakban a következő közösségi kezdeményezések működnek: - EQUAL: határon átnyúló együttműködés a munkaerővel kapcsolatos esélyegyenlőtlenség és diszkrimináció felszámolása, megakadályozása érdekében; - INTERREG: a határon átnyúló, régiók közötti együttműködések támogatása a harmonikus, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődés érdekében; - LEADER: a vidékfejlesztés támogatására; - URBAN: a nagyvárosok gazdasági és szociális fejlesztésére, a fenntartható városi fejlődés elősegítésére.

Közösségi Támogatási Keret (KTK): A KTK tartalmazza az Alapok és a tagállam által finanszírozni kívánt legfontosabb beavatkozásokkal kapcsolatos stratégiát és prioritásokat, azok sajátos céljait, az alapok hozzájárulását, valamint egyéb pénzügyi forrásokat. A KTK prioritásonként tartalmazza a különböző fejlesztéseket, amelyeket egy vagy több operatív program keretében valósítanak meg.

Közösségi támogatási keretterv: Olyan dokumentumot jelent, amelyet a Bizottság hagyott jóvá az érintett tagállammal azt követően, hogy a tagállam által beadott tervet értékelték, és amely tartalmazza az alapok és más pénzügyi források hozzájárulását. Az okmány szerkezete a prioritásokhoz igazodik, és egy vagy több operatív program formájában valósul meg.

Központi költségvetési szervek szabadkézi vételi eljárása:  az intézmény szabadkézi vétel körébe tartozó- általános forgalmi adó nélkül értendő- a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. Törvény 402. §-a (4) bekezdésének a), b) vagy c) pontjában meghatározott értékhatárt elérő vagy meghaladó mértékű, de a nemzeti értékhatárokat el nem érő értékű beszerzései során írásban köteles legalább három ajánlatot bekérni (a beszerzés megkezdése), és legalább három ajánlat alapján választani. (A 285/2003 (XII.31.) Korm. rendelettel módosított 126/1996 (VII.24.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdése)

Közreműködő Szervezet (KSZ): Az Irányító Hatóság irányításával tevékenykedő szervezetek, amelyek a projekteket végrehajtó szervezetekkel kapcsolatban látják el feladataikat.

Közreműködő Szervezet (KSz): Az Irányító Hatóság irányításával tevékenykedő szervezetek, amelyek a projekteket végrehajtó szervezetekkel kapcsolatban látják el feladataikat. Az Információs társadalom- és gazdaságfejlesztés prioritás Közreműködő Szervezete az IT Információs Társadalom Kht.

köztartozás: törvényben meghatározott, az államháztartás alrendszereinek költségvetéseiből ellátandó feladatok fedezetére előírt fizetési kötelezettség, amelynek megállapítása, ellenőrzése, behajtása bíróság vagy közigazgatási szerv hatáskörébe tartozik, valamint a köztestület működésének fedezetére törvényben előírt fizetési kötelezettség, feltéve, hogy azt önkéntesen az esedékességkor nem teljesítették. Köztartozás az is, ha az államháztartás alrendszereinek költségvetése terhére jogosulatlanul igénybe vett támogatás és járulékai megfizetését az arra hatáskörrel rendelkező szerv elrendeli, és azt a kötelezett az előírt határidőig nem teljesíti

KPI: Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda. A támogatást nyújtó szervezet. A GVOP K+F programok közreműködő szervezete

KTK (Közösségi Támogatási Keret): A KTK tartalmazza az Alapok és a tagállam által finanszírozni kívánt legfontosabb beavatkozásokkal kapcsolatos stratégiát és prioritásokat, azok sajátos céljait, az alapok hozzájárulását, valamint egyéb pénzügyi forrásokat. A KTK prioritásonként tartalmazza a különböző fejlesztéseket, amelyeket egy vagy több operatív program keretében valósítanak meg.

Kutatóhely: olyan Magyarországon bejegyzett és tevékenységét Magyarországon folytató szervezet, amelynek tevékenységi körében a kutatás-fejlesztés (TEAOR 7310 és 7320) szerepel.

Külső forrás: az igényelt állami támogatáson és a saját erőn felüli projekt költségeket fedező források (elkülönített pénzeszköz, tagi kölcsön, magán kölcsön, tőkeemelés, bankhitel, egyéb költségvetési, alapítványi támogatás)

Külső szakértő: összeférhetetlenségi és titoktartási nyilatkozatot tett, az adott témakörben elismert olyan hazai szakember, aki sem az Oktatási Minisztériummal, sem a pályázóval nincs sem állandó, sem szerződéses munkaviszonyban.

LIBOR:  London Interbank Offered Rate. Londoni bankközi, referencia jellegű (ehhez viszonyítják az egyes hiteleket, pl: LIBOR +30 bázispont) kínálati kamatláb.

Licenc: Hasznosítási szerződés (licenciaszerződés) alapján kezelt jogosultság, melyben a szerzői jogvédelmi, illetőleg az iparjogvédelmi oltalom jogosultja engedélyt ad a hasznosítására, a hasznosító pedig ennek fejében díjat fizet

Logisztikai szolgáltatás: megbízóktól átvállalt logisztikai tevékenységek ellenszolgáltatás (díj) fejében történő elvégzése.Nem tekinthető logisztikai szolgáltatásnak:gazdálkodó szervezet saját maga számára végzett tevékenysége,nagykereskedelmi tevékenység,bérbeadással vagy eladással értékesítésre kerülő beruházások.

Logisztikai tevékenységek:  szállítás előkészítés (jármű megrendelés, árufeladás stb.), szállítás (gyűjtés, elosztás stb.), rakodás (egységrakomány -képzés, bontás, járműrakodás, járművek közötti átrakás stb.), raktározás (átmeneti tárolás, bértárolás, vámáru tárolás, komissiózás stb.), a logisztikai tevékenységhez kötődő informatikai szolgáltatások, „finishing” szolgáltatások (csomagolás, konfekcionálás stb.).

Megalapozottság: Amennyiben a Bíráló Bizottság indokoltnak látja - nem áll rendelkezésére a döntési javaslat meghozatalához szükséges valamennyi információ-, a döntés megalapozottsága érdekében előzetes helyszíni ellenőrzést javasolhat. Ez természetszerűleg az adott pályázat vonatkozásában meghozandó döntés a következő bizottsági ülés időpontjáig történő elnapolását vonja maga után.(GVOP kézikönyv)

Megbízólevél: az aláírásra jogosult vezető által aláírt felhatalmazás, amellyel aláírási jogát meghatározott (pl. a projekt elszámolásával kapcsolatos) ügyekben tartósan átruházza valamely megbízottjára. Szerepelnie kell a megbízólevélben a megbízás tárgyának és időtartamának, valamint a megbízott nevének és aláírásának, esetleg bélyegzőlenyomatának úgy, ahogyan azt iratok aláírásakor használni fogja.

Megkezdett projektnek minősül:építési tevékenységet tartalmazó projekt esetén  az építési naplóba történt első bejegyzés időpontja(építési naplóval igazolva);olyan építési jellegű munkák esetében, ahol építési napló vezetése nem kötelező, ott a kivitelezői szerződés alapján a kivitelező nyilatkozata a munkálatok megkezdésére vonatkozóan.építési tevékenységet nem tartalmazó projekt esetén az első beszerzett tárgyi eszköz szállítását igazoló okmányon feltüntetett dátum (import beszerzés esetében a határátlépést igazoló okmányon lévő érkeztető vámbélyegző szerinti dátum, belföldi beszerzés esetében a szállítólevélen lévő legkorábbi dátum);közműfejlesztési hozzájárulás fizetése esetén annak a szolgáltató részére történő átutalása ( a szolgáltatói szerződéssel, az átutalás tényét igazoló bank által cégszerűen aláírt, banki bankszámla kivonattal igazolva )

Megvalósíthatóság: A beruházási cél értékelése során a bírálónak arról kell véleményt formálnia, hogy a pályázó tervezett fejlesztési céljának megvalósíthatósága reális-e, a fejlesztendő tevékenység piacképessége megfelelő-e, az üzleti célok illeszkednek-e a helyi termelési és értékesítési adottságokhoz, vannak-e speciális értékesítési feltételek, és ezek hogyan érinthetik a pályázó által tervezett üzleti elképzelések megvalósítását. A cél nyilvánvalóan az, hogy a támogatás olyan tevékenységek fejlesztéséhez kapcsolódjon, amelyek üzletképesek. (GVOP kézikönyv)

Melléklet: a pályázatban leírt egyes tényt (tényeket) alátámasztó, az elbírálását segítő dokumentum. 

Mérföldkő (milestone): Az összetett munkafolyamatok olyan kulcseseménye, amelynek a bekövetkezése könnyen megállapítható. Ebben a jól meghatározott ellenőrzési pontban a projekt megvalósításának előrehaladását, a költségek alakulását, a munka minőségét és az esetleges hiányosságokat meg lehet figyelni, és szükség esetén az ütemterv és a költségvetés komolyabb veszélyeztetése nélkül be lehet avatkozni a munka további menetébe

Mikrovállalkozás:  a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 1999. XCV. törvény alapján mikrovállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynél együttesen érvényesül az alábbi három feltétel: az összes foglalkoztatott létszáma 10-nél kevesebb, továbbá évi nettó árbevétele legfeljebb 700 M Ft, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 500 M Ft, továbbá az állam, az önkormányzat vagy a kis- és középvállalkozásnak nem minősülő vállalkozások tulajdoni részesedése - tőke vagy szavazati jog alapján - külön-külön és együttesen sem haladja meg a 25%-ot, kivéve az intézményi befektetőket (pl. bank, befektetési társaság, biztosító rt., magánnyugdíjpénztár stb.). E jellemzőket az utolsó éves beszámoló alapján kell figyelembe venni. Ha a vállalkozás működési ideje egy évnél rövidebb, az adatokat éves re kell vetíteni. Újonnan alapított vállalkozás esetében a tárgyévre vonatkozó üzleti tervet kell figyelembe venni.

Mintaoltalmi bejelentés: A mintaoltalom megadására irányuló eljárás a Magyar Szabadalmi Hivatalhoz intézett bejelentéssel indul meg. A mintaoltalmi bejelentés a kérelemből, a minta leírásából és az ezekkel kapcsolatos egyéb mellékletekből áll. A bejelentés részletes alaki szabályait külön jogszabály állapítja meg. (1991. évi XXXVIII. törvény)

Munkaterv (work plan): a projekt megvalósításának terve.

n+2 szabály:  Az n+2 szabály szerint az Európai Bizottság automatikusan visszavonja a kötelezettség-vállalásoknak azt a részét, amelyet nem egyenlítettek ki előlegfizetéssel, illetve amelyre nem kapott elfogadható kifizetési kérelmet - fő szabályként - a kötelezettségvállalás évét követő második év végéig. Az Alapoktól származó hozzájárulás ezzel az összeggel csökken.

Nagy pályázat:A támogatható költségek összege meghaladja a 100 millió forintot, korlátozás alá eső kapacitások bővítésére irányul ugyanolyan, vagy nagyobb kapacitás párhuzamos megszűntetésével, a pályázó az ország több régiójában rendelkezik telephellyel, illetve olyan vállalatcsoporthoz tartozik, amely az ország több régiójában rendelkezik üzemmel/ telephellyel.Pályázóként a pályázat benyújtását megelőző 3 évben adott támogatás nem lehet több mint 100.000 eurónak megfelelő Ft.

Nagyvállalat:  250-nél több foglalkoztatott, és több mint 10 000 M Ft/év nettó árbevétel vagy több mint 6 750 M Ft/év mérlegfőösszeg. [217/1998. (XII. 30.) Korm. rend. 8/b. sz. mell.]

naptári év: naptári év(ek) alatt a folyó évet megelőző, vagy azt követő január 1-jétől december 31-ig tartó időszak(ok)at értjük.

Nemzeti Fejlesztési Terv: a tagállam által készített programozási dokumentum, amely tartalmazza a Strukturális Alapok és a tagállam lépéseinek stratégiáját és prioritásait, céljait, valamint a Strukturális Alapok és más pénzügyi források hozzájárulását. A Nemzeti Fejlesztési Terv alapján készül a Közösségi Támogatási Keret, amely már az Európai Bizottság jóváhagyásával is rendelkezik

Nemzeti Kutatás-nyilvántartási Rendszer:  a 160/2001. (IX. 12.) Korm. rend. értelmében 2001. január 1-től az államháztartás alrendszereiből közpénzt használó, kutatást-fejlesztést végző összes szervezet köteles adatot szolgáltatni a Nemzeti Kutatás-nyilvántartási Rendszernek. A magyarországi kutatási projektek, kutatók és kutatóhelyek adatbázisát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen az Országos Műszaki és Információs Központ és Könyvtár <www.info.omikk.bme.hu/nkr1> munkatársai működtetik az Oktatási Minisztérium szakmai felügyeletével. Az adatszolgáltatás a kutatást támogató szervezeten keresztül és közvetlenül (a projektindító és projektzáró adatlap elektronikusan kitöltendő) történik. Az adatokat a kutatást támogató szervezet a szerződéskötéskor, valamint a kutatási téma befejezésekor magyar és angol nyelven várja a támogatottól.

Nemzetközi együttműködési projekt:  egy vagy több külföldi partner részvétele a projektben

Női-férfi esélyegyenlőség:  Az Európai Unió a nők és a férfiak közötti egyenlőtlenségek csökkentését és az egyenlőség ösztönzését írja elő minimum feltételként. A Nemzeti Fejlesztési Tervben is a nők és a férfiak közötti esélyegyenlőség szerepel horizontális célként. A nők és a férfiak közötti esélyegyenlőségnek a programozási folyamat egészében meg kell jelennie.  Tekintettel azonban az ország helyzetére és tagállami példákra, Magyarországon indokolt megkövetelni, hogy valamennyi támogatásban részesülő projektben kerüljön érvényesítésre általában a hátrányos helyzetű csoportok, köztük egyrészt a roma emberek, másrészt a fogyatékkal élő emberek esélyegyenlősége.

OECD (Organisation for Economic Cooperation and Development): A Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete, melynek Magyarország is a tagja.

on-farm gazdálkodás: a helyi körülményekhez alkalmazkodott tájfajták, hagyományőrző fajták eredeti termőhelyükön, termesztés útján történő fenntartása

Operatív Program (OP): olyan programozási dokumentum, amelyet az Európai Bizottság hagyott jóvá a Közösségi Támogatási Keret egy részének megvalósítására. Prioritásokra bomlik, amelyek intézkedésekből állnak. Magyarországon a 2004-2006 közötti periódusra 5 OP készült: Agrár- és Vidékfejlesztés Operatív Program (AVOP), Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP), Humán Er ő forrás Fejlesztés Operatív Program (HEFOP),Környezetvédelem és Infrastruktúra-fejlesztés Operatív Program (KIOP), Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP).

Összköltség:  az az összeg, amelyet a konzorcium (pályázó) saját forrásból, az OM támogatásából és esetleg egyéb forrásból összesen fordít a projekt megvalósítására.

Pályamű (proposal, application): a pályázati felhívásra a tájékoztató füzet kívánalmainak megfelelően összeállított tervezet (a projektjavaslat egyszerű változata).

Pályázat benyújtásának időpontja: a pályázatot tartalmazó boríték, csomag postán történő feladásának postai bélyegzőn olvasható időpontja.

Pályázat: a Pályázó által benyújtott dokumentumok összessége (formanyomtatvány, valamint kötelező mellékletek) amelyek alapját képezik a Pályázó, illetve a projekt bírálatának.

Pályázati dosszié: a GKM/IH által megalkotott, a pályázat benyújtását szolgáló a teljes dokumentáció, amely tartalmazza a pályázati felhívást, a formanyomtatványt és az útmutatót.

Pályázati felhívás: e dokumentumban kerül közzétételre a GKM/IH által meghatározott pályázati konstrukció.

Pályázati formanyomtatvány: e dokumentum tartalmazza a Pályázó, valamint a projekt adatait, valamint a projekt egyes részeinek vagy egészének bemutatását. A dokumentum kitöltése a Pályázó feladata.

Pályázati konstrukció: adott, pl. gazdaságfejlesztési cél elérése érdekében megalkotott támogatásfajta, típus (pl. GVOP-2004-KKV-2.1.1.). A támogatási konstrukció meghirdetése, közzététele a pályázati felhívásban történik.

Partnerség:  az Európai Bizottság és a tagállam közötti szoros együttműködés, bevonva a tagállam által kijelölt hatóságokat és szerveket a nemzeti szabályozásnak és az él ő gyakorlatnak megfelelően, nevezetesen a regionális és helyi hatóságokat és szerveket, a gazdasági és társadalmi partnereket, bármely egyéb illetékes szervet.

Per- és tehermentesség: a projekt megvalósításának helyszínét jelentő ingatlant jelzálog, használati- és egyéb korlátozások nem terhelik (ezen fogalomkörbe a zálogjog- és egyéb jogmentesség is beleértendő, de nem értendők ide a közmű-szolgáltatók javára bejegyzett szolgalmi jogok).

Pert diagram: programértékelési és felülvizsgálati technika. Az ún. hálódiagram alapeleme az esemény-tevékenység pár, amellyel folyamatokat, funkciókat mutatunk be. Az esemény kezdő és befejező időpontját, a tartalékidőt, a kritikus utat, a tevékenység szöveges megnevezését és költségét tartalmazza.

PPP:  a közszféra és a magánszféra együttműködése a fejlesztések, különösen az infrastruktúra-fejlesztés finanszírozásában (public-private partnership

Prioritás:A közösségi támogatási okmányban vagy támogatásban elfogadott stratégiai prioritások egyikét jelenti; ehhez rendelik hozzá az alapokból és más közösségi pénzforrásokból, valamint a tagállam kapcsolódó pénzügyi forrásaiból származó hozzájárulást, továbbá meghatározott célok készletét.

Programkiegészítő dokumentum: a támogatás stratégiájának és prioritásainak megvalósításáról szóló, az intézkedések részleteit tartalmazó programozási dokumentum. Az Irányító Hatóság készíti el és küldi meg tájékoztatásul az Európai Bizottság számára.

Projekt ( beruházás ) : a Pályázó által a pályázatban bemutatott fejlesztés, beruházás, minőségfejlesztési vagy egyéb tevékenység, amely (megvalósítása) érdekében a Pályázó támogatást igényel.

Projekt előrehaladási jelentés: a kedvezményezett rendszeres (3 havonta sorra kerülő) tájékoztatása a Közreműködő Szervezet részére a támogatott projekt megvalósulásáról.

Projektjavaslat (proposal, application):  a pályázati felhívásra a tájékoztató füzet kívánalmainak megfelelően összeállított tervezet (vö. pályamű

Projektvezetés (project management):  a pályázó (konzorciumi tagok) képviselőiből álló, a projekt megvalósítását irányító csoport.

Projektvezető:  az a személy, aki a pályázó (koordinátor) megbízásából a projekt egészéért felelős. A GVOP KKK intézkedés esetében a KKK (ügyvezető) igazgatója.

PSZÁF: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, a hazai értékpapír-és tőkepiac felügyeletét is ellátó országos hatáskörű közigazgatási szerv. Bővebben: www.pszaf.hu

Referenciaráta:  a támogatástartalom, illetve az elszámolható költségek jelenértékének kiszámításához használt mutatószám. A következő évre vonatkozó referenciarátát a pénzügyminiszter a Pénzügyi Közlönyben  minden évben december 31-ig teszi közzé. Egy projekt támogatástartalmának kiszámításához mindig a döntés időpontjában érvényes referenciarátát kell figyelembe venni, függetlenül attól, hogy a támogatás nyújtására milyen időtávon keresztül kerül sor. [163/2001. (IX. 14.) Korm. rend.]

Részfeladat (subtask):  a projekt munkaterve szerint az egyes munkaszakaszokban elvégzendő, egymástól jól elválasztható kisebb feladatok.

Saját forrás:  Saját forrás a támogatott által a projekthez biztosított forrás. Költségvetési intézmények esetén a projektre jóváhagyott előirányzat is saját forrásnak minősül. A saját forrás rendelkezésre bocsátásának módja: a projekt meghatározott költségeinek a folyamatos finanszírozása. A támogatott saját forrása lehet belső forrás vagy külső forrás, mindkét esetben pénzeszköz. A belső forrás a támogatott saját pénzeszköze. A külső forrást külső finanszírozók biztosítják, melynek formája lehet pl. fejlesztési hitel, kölcsön, külföldi, vagy hazai (nem központi-, nem önkormányzati költségvetési szerv által nyújtott) támogatás, segély

Saját hozzájárulás:  a projekt megvalósításához a saját forrás terhére felhasznált összeg.

Schengeni Egyezmény: 1985-ben e luxemburgi városban állapodtak meg a Benelux-államok, Franciaország és a Német Szövetségi Köztársaság képviselői abban, hogy fokozatosan lebontják az ellenőrzést közös határaikon. Később csatlakozott a többi EU-tagország, Dánia, Írország és Nagy-Britannia kivételével. Az eredeti határidő 1990 eleje lett volna, de ezt többször módosították, és végül 1995 májusában lépett életbe. A Schengeni Egyezmény azzal jár, hogy az azt aláíró országok külső határainál viszont igen szigorú ellenőrzést valósítanak meg. Az Amszterdami Szerződés a Schengeni Egyezményt az EK jogszabályainak szintjére emelte, így az átkerült az EU első pillérébe, az Egyesült Királyság és Írország viszont továbbra is fenntarthatja önálló határellenőrzési rendszerét, és Dánia is eldöntheti, alkalmazza-e a schengeni acquis-t. A később csatlakozó országok számára azonban elvileg kötelező lesz az átvétele.

Spin-off vállalkozás:  az OECD ajánlása alapján spin-off vállalkozáson olyan vállalatot, vállalkozást értünk, amelyet az alábbiak közül legalább egy jellemez:  olyan új gazdálkodó szervezet, amelyet közfinanszírozású kutatóintézet vagy felsőoktatási intézmény kutatói vagy oktatói besorolású alkalmazottja alapított; olyan új gazdálkodó szervezet, amely technológiáját licenc-eljárás keretében közfinanszírozású kutatóintézettől vagy felsőoktatási intézménytől szerezte; olyan új gazdálkodó szervezet, amelyet közfinanszírozású kutatóintézet vagy felsőoktatási intézmény alapított, illetve amelyben ilyen intézmény tőkerészesedéssel vesz részt.

Standard Fedezeti Hozzájárulás (SFH):  Adott gazdaság minimális ökonómiai méretének kiszámítás az ágazatok szerinti mezőgazdasági tevékenységek Standard Fedezeti Hozzájárulásának (SFH) meghatározásán alapszik és előírt metodikával történik. Az SFH értékét úgy számítjuk ki, hogy a tesztüzemi adatok alapján meghatározott fajlagos értékeket megszorozzuk a gazdaság vetésszerkezete szerinti területi adatokkal és a kapott eredményeket összeadjuk.

Statisztikai szám: 17 jegyű szám, amelyben az 1.-8. jegy a törzsszám, a 9.-12. jegy a szakágazati kód (a főtevékenység TEÁOR-kódja), a 13.-15. jegy a gazdálkodási forma kódja, a 16.-17. jegy pedig a területi kód (a megye kódja). A törzsszám azonos az adószám első nyolc jegyével. [9027/1993. (SK. 13.) KSH-közlemény]. A gazdasági szervezetek gazdálkodási forma szerinti osztályozását a pályázat kiírója a pályázók körének meghatározásához és az ellenőrzéshez használja.

Strukturális Alapok:Az Európai Unió költségvetési forrásai, amelyek a gazdasági és társadalmi kohézió erősítését, a régiók fejlettségi szintje közötti különbség csökkentését és a legkedvezőtlenebb helyzetben levő régiók lemaradásának mérséklését szolgáló programok finanszírozását biztosítják. A Strukturális Alapok a következők: az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA),az Európai Szociális Alap (ESZA), az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alapnak (EMOGA) az Orientációs Szekciója, és a Halászati Orientációs Pénzügyi Eszköz (HOPE).

Szabadalom:Szabadalmazható minden új, feltalálói tevékenységen alapuló, iparilag alkalmazható találmány a technika bármely területén. Nem minősül szabadalmazható találmánynak különösena) a felfedezés, a tudományos elmélet és a matematikai módszer;b) az esztétikai alkotás;c) a szellemi tevékenységre, játékra, üzletvitelre vonatkozó terv, szabály vagy eljárás, valamint a számítógépi program;d) az információk megjelenítése. (1995. évi XXXIII. törvény)

Szabálytalanság:a közösségi vagy a hazai jogszabályok, rendelkezések, előírások bármilyen megszegése, ami a gazdasági szereplők valamilyen cselekedete vagy mulasztása következtében az EU, illetve a hazai költségvetés bevételeinek csökkenésével vagy elvesztésével, illetve jogtalan kiadás okozásával sérti, vagy sértheti az EU, illetve a hazai költségvetést.

Szakmaspecifikus alkotások A szakmaspecifikus alkotások közé tartozik minden olyan produktum, amely nem nyomtatásban jelenik meg, de az adott szakmában (pl. orvosi, agrár, műszaki területek és művészeti alkotó tevékenység) kiemelkedő teljesítmény jeleként elfogadott újító szellemű, eredeti alkotás. Pl.: épületek, megvalósult műszaki alkotások, szabadalmak, találmányok, szabványok, új eljárások, újítások, képző-, ipar-, fotó- és tervezőművészeti alkotások; kiállítások; film; színházi előadások; zeneművek; mintaoltalommal rendelkező formatervek, ipari formatervezés; új vegyület, új növény és állatfajták nemesítése, fajtafenntartási tevékenység, klinikai teljesítmény, klinikai farmakológiai vizsgálatok, orvostechnikai eszközök kifejlesztése, gyógyító eljárás, oktatást segítő informatikai fejlesztésekben való részvétel (új program, programcsomag kifejlesztése, stb.).

Számla: a számviteli törvény előírásai szerint.

Számviteli dokumentum, számla, bizonylat: A 2000. évi C. törvény szerint számviteli bizonylat minden olyan a gazdálkodó által kiállított, készített, illetve a gazdálkodóval üzleti vagy egyéb kapcsolatban álló természetes személy vagy más gazdálkodó által kiállított, készített okmány (számla, számlát helyettesítő okmány, szerződés, megállapodás, kimutatás, hitelintézeti bizonylat, bankkivonat, jogszabályi rendelkezés, egyéb ilyennek minősíthető irat) - függetlenül annak nyomdai vagy egyéb előállítási módjától -, amelyet a gazdasági esemény számviteli nyilvántartása céljára készítettek, és amely rendelkezik az e törvényben meghatározott általános alaki és tartalmi kellékekkel

Szellemi tulajdonjog: Az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 86-87.§-aiban, valamint a kapcsolódó jogszabályokban védett szellemi tulajdonjog tárgyát képező jogosultságok rendszere. (Pl. 1995. évi XXXIII. törvény (szabadalom), 1997. évi XI. törvény (védjegy), 1999. Évi LXXVI. törvény (szerzői jogvédelem) stb.)

Szennyező fizet elve:a környezetszennyezés kompenzálásának költségét a környezetszennyezés okozója fizeti meg.

Szerződéskötési ajánlat:  a támogatást nyújtó a projektjavaslat elfogadásáról szóló döntést követően szerződéskötési ajánlatot tesz a nyertes pályázónak. Az ajánlati kötöttség időtartama az ajánlat kézhezvételétől számított 30 nap

Szinten tartó beruházás:  a meglévő tárgyi eszközök élettartamának, teljesítőképességének közvetlen növelését eredményező tevékenység, illetve olyan új tárgyi eszköz beszerzése, létesítése, saját vállalkozásban történő előállítása, a beszerzett tárgyi eszköz üzembe helyezése, rendeltetésszerű használatbavétele érdekében az üzembe helyezésig, a rendeltetésszerű használatbavételig végzett tevékenység, amelynek célja a beruházó által korábban használt tárgyi eszközök lecserélése anélkül, hogy az új eszközök a termékben, a nyújtott szolgáltatásban, illetve a termelési vagy szolgáltatási folyamatban (ésszerűsítés, diverzifikálás vagy korszerűsítés útján) alapvető változást hoznának

Szoftverfejlesztés:  az OECD által kiadott Frascati Kézikönyv (tájékoztató jelleggel) vázolja azokat a tevékenységeket a szoftverfejlesztésen belül, amelyek kutatás-fejlesztésnek tekinthetők, és azokat, amelyek nem tekinthetők kutatás-fejlesztésnek

Szolgáltatás: a pályázó által más vállalkozások/természetes személyek részére végzett fizikai (anyagi), és/vagy szellemi tevékenység, amelyet előre meghatározott módon, célból, időpontban és helyszínen végez

Tájékoztató füzet (information package):  a pályázat tartalmát és a pályázási feltételeket leíró dokumentumgyűjtemény, amely tartalmazza a kitöltendő űrlapokat is.

Támogatás formája: különösen a vissza nem térítendő és a visszatérítendő pénzeszközök nyújtása, kamatmentes kölcsön, kedvezményes kamatozású kölcsön, kamattámogatás, kedvezményes feltételű kezességvállalás, állami tőkejuttatás, adókedvezmény, adóalap-kedvezmény, ingyenesen és kedvezményes feltételek mellett nyújtott szolgáltatás, ingatlanjuttatás, követelésről való lemondás, tartozásátvállalás, kedvezményes bérlet, kedvezményes lízing. (163/2001. (IX.14.) Korm. rendelet a vállalkozásoknak nyújtott állami támogatások tilalma alóli mentességek egységes rendjéről).

Támogatáshalmozódás:  egyéb források felhasználása esetén a támogatások összeadódnak, ezt nevezzük támogatáshalmozódásnak. Az egy projekthez igénybe vett összes támogatás, származzék bármely államháztartási forrásból, támogatási intenzitása nem haladhatja meg a 163/2001. (IX. 14.) Korm. rendeletben meghatározott küszöbértékeket.

Támogatási intenzitás: A 163/2001. (IX.14.) Korm. rendelet 3. Melléklete szerint a támogatási intenzitás a támogatás tartalom és az elszámolható költségek jelenértékeinek hányadosa. A jelenértékek kiszámításnál a támogatásnyújtás időtartamát, illetve ez időtartam alatt érvényben lévő referencia rátát kell alkalmazni.

Támogatási szempontból kedvezményezett vállalkozás (TKV):  az olyan vállalkozás, melynek összes foglalkoztatotti létszáma 250-nél kevesebb, és éves nettó árbevétele legfeljebb 40 M eurónak megfelelő forintösszeg vagy mérlegfőösszege legfeljebb 27 M eurónak megfelelő forintösszeg (egyéni vállalkozó esetén az utolsó személyi jövedelemadó-bevallásban szereplő összes bevétele nem haladja meg a 40 M eurónak megfelelő forintösszeget), továbbá ha abban az állam, az önkormányzat vagy más támogatási szempontból kedvezményezett vállalkozáson kívül eső vállalkozások tulajdoni részesedése - tőke vagy szavazati jog alapján - külön-külön és együttesen sem haladja meg a 25%-ot. [163/2001. (IX. 14.) Korm. rend.]

Támogatási szerződés:  a 233/2003. (XII.16.) Korm. rendelet szerint projektjavaslat elfogadása esetén a közreműködő szervezetnek (KPI) a kedvezményezettel kötött szerződése, amely a támogatás felhasználásának részletes szabályait tartalmazza

Támogatásigénylő lap:  formanyomtatvány, amelyen a kedvezményezett összegszerűen igényli - a támogatási szerződésben meghatározott munkaszakaszokban - az előleget, ill. a támogatást, és számot ad a saját, ill. az egyéb forrás felhasználásáról.

Támogatásra jogosult települések: amelyek népsűrűsége nem haladja meg a 120 fő/km2 vagy népességük a 10 000 főt.

Támogatástartalom:  a vállalkozásoknak nyújtott állami támogatások tilalma alóli mentességek egységes rendjéről szóló kormányrendelet 2. számú mellékletében foglalt módszertan alapján kiszámolt, a kedvezményezett számára nyújtott állami támogatás formájától függő érték. [163/2001. (IX. 14.) Korm. rend.]  A támogatás eredményeképpen a kedvezményezett számára nettó bevételként, költségcsökkenésként vagy adózott eredmény növekményeként megjelenő összeg jelenértéke;(217/1998. Korm. rend.)

Technológiai innováció: A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló, 2003. évi XC. Törvény alkalmazásában technológiai innovációnak minősül minden olyan tudományos, műszaki, szervezeti, pénzügyi és kereskedelmi jellegű tevékenység, beleértve az új ismeretanyagba történő befektetéseket is, amely ténylegesen vagy szándék szerint műszakilag új vagy továbbfejlesztett termékek, eljárások és szolgáltatások, megvalósításához vezet.

Technológiai központ:  a műszaki kutatás-fejlesztési eredmények gyakorlatban használható eszközzé, szolgáltatássá, eljárássá formálásában jártas szervezet.

Technológia-intenzív jelleg:  a jelen pályázat vonatkozásában technológia-intenzív az olyan vállalkozás vagy projekt, amelyben meghatározó arányú a kutatás-fejlesztési eredmények felhasználása. Kutatás-fejlesztési tevékenységen a vállalkozás saját kutatás-fejlesztési tevékenységét, a vállalkozás számára megbízásból végzett kutatás-fejlesztési tevékenységet, továbbá a beruházási eszközökben megtestesülő kutatás-fejlesztési tevékenységet egyaránt érteni kell. Az utóbbi két esetben a vállalkozás akkor tekinthető technológia-intenzívnek, ha meglévő műszaki megoldások kombinációjával új utakat, új megoldásokat keres, és ezeket piaci próbának veti alá

Technológiatranszfer Technológiai innováció átadása további fejlesztésre vagy kereskedelmi hasznosításra. A technológia transzfer klasszikus fogalma helyett ma már a tudástranszfer kifejezést használják, mivel a technológia transzfer a jelenlegi tudástermelésben nagyon szűknek bizonyul. A tudástranszfer fogalmába a konkrét technológiai innováció átadás mellett (know-how, k+f tevékenység eredményének hasznosítási engedélyezése, spin-off cég létrehozása) a nem technológiai jellegű tényezőket is beleértik, illetve a tényleges átadás helyett sok esetben közös használatról, megosztásról van szó. Így az említett „kemény” transzfer funkciók mellett megjelennek az úgynevezett „puha” funkciók, mint a mobilitás, (kutatók, fejlesztők cseréje), szemináriumok, közös képzések tartása, szakértői munkák végzése, közös kutatás-fejlesztés végzése. A korábbi adok-veszek reláció helyett egyre inkább, a megosztom-együttműködök reláció kerül előtérbe. A KKK pályázatban a technológia transzfert az együttműködő akadémiai szféra és a gazdasági partnerek között, ez utóbbi értelemben, azaz a tudástranszfer értelemben használjuk. Lásd még: know-how, licence, szabadalom, spin-off vállalkozás, szellemi tulajdonjog.

Telephely, székhely, fióktelep: Az 1997. évi CXLV. törvény értelmében a cég székhelye a központi ügyintézés helye, melyet a cégnek cégtáblával kell megjelölnie. A cég - székhelyétől különböző helyen lévő - telephelye a tevékenység gyakorlásának helye, a cég fióktelepe pedig olyan telephely, amely más városban vagy községben - magyar cég külföldön lévő fióktelepe esetén más országban - van, mint a cég székhelye és telephelye. Ez a szabály irányadó a külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe, illetve a külföldiek közvetlen kereskedelmi képviselete esetében is.

Témavezető:  az a személy, aki a pályázó megbízásából a projektnek a pályázóra eső részéért felelős.

Többlet árbevétel bázisa: a pályázat benyújtását megelőző naptári évben a vállalkozás - mérlegadatokból számolt - teljes termelő tevékenységéből eredő árbevétel (külön megadva az összes árbevételen belül a fenti definíció szerinti megoszlást).

Többlet hozzáadott érték: a fejlesztésből származó többlet nettó árbevétel, amelyből a következő költségek kerülnek levonásra:anyag-, félkésztermék, alkatrész költség;energia költség; berendezések amortizációja; anyagjellegű szolgáltatások; egyéb anyagjellegű szolgáltatások.

Többlet létszám: a pályázat  beadását megelőző bázis évre vonatkozó, a KSH-nak küldött létszámjelentésben rögzített teljes munkaidőben foglalkoztatott létszámhoz képest a fejlesztést eredményeként létrejövő létszám.

Tudásközpont:  a projekt keretében folyó műszaki kutatás-fejlesztési tevékenységre felkészült kutatóhely

Új gép, termelő berendezés: két évnél nem régebbi gyártású olyan gépek, termelő berendezések, melyek használatban még nem voltak.

Új mezőgazdasági termék: A gazdaság eddigi tevékenységének bővítésével létrejövő, a helyi termőhelyi adottságokhoz igazodó, nem tömegtermékeknek minősülő mezőgazdasági termék, beleértve az energianövények termesztését is.

Újdonságvizsgálat: Az 1995. évi XXXIII. törvény szerint új a találmány, ha nem tartozik a technika állásához. A technika állásához tartozik mindaz, ami az elsőbbség időpontja előtt írásbeli közlés, szóbeli ismertetés, gyakorlatba vétel útján vagy bármilyen más módon bárki számára hozzáférhetővé vált. A technika állásához tartozónak kell tekinteni az olyan korábbi elsőbbségű belföldi szabadalmi vagy használati mintaoltalmi bejelentés tartalmát is, amelyet a bejelentési eljárásban az elsőbbségi időpontot követően tettek közzé, illetve hirdettek meg. Az ilyen európai szabadalmi bejelentés [84/B. § (2) bek.] és nemzetközi szabadalmi bejelentés [84/P. § (1) bek.] tartalmát csak az e törvényben külön meghatározott feltételekkel [84/D. § (2) bek. és 84/T. § (2) bek.] kell a technika állásához tartozónak tekinteni. E rendelkezések alkalmazásában a kivonat nem tartozik a bejelentés tartalmához. A fenti rendelkezések nem zárják ki a technika állásához tartozó anyag (vegyület) vagy keverék szabadalmazását emberi vagy állati test kezelésére szolgáló gyógyászati vagy sebészeti eljárásban, illetve emberi vagy állati testen végezhető diagnosztikai eljárásban történő alkalmazásra, ha az ilyen eljárásban való alkalmazás nem tartozik a technika állásához. A technika állásának részeként nem vehető figyelembe a találmánynak az elsőbbség napját legfeljebb hat hónappal megelőző nyilvánosságra jutása, ha az a) a bejelentővel vagy jogelődjével szemben elkövetett jogsértés következménye, vagy b) annak eredménye, hogy a bejelentő vagy jogelődje a találmányt a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökének a Magyar Közlönyben közzétett közleményében megjelölt kiállításon bemutatta.

Üzleti intelligencia rendszer (BI): olyan informatikai rendszer, amely képes különálló területekről, rendszerekből, adatforrásokból származó adatokat összekapcsolni, a közöttük lévő kapcsolatokat feltárni, elemezni. A BI rendszer forrásai mind vállalaton belüli, mind vállalaton kívüli többnyire strukturált forrásból (rendszerekből) származó adatok lehetnek.

Vállalkozás: a gazdasági tevékenységet folytató jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság és az egyéni vállalkozás.

Védjegy: Védjegyoltalomban részesülhet minden grafikailag ábrázolható megjelölés, amely alkalmas arra, hogy valamely árut vagy szolgáltatást megkülönböztessen mások áruitól vagy szolgáltatásaitól.     A védjegyoltalomban részesülő megjelölés lehet a) szó, szóösszetétel, beleértve a személyneveket és a jelmondatokat, b) betű, szám, c) ábra, kép, d) sík vagy térbeli alakzat, beleértve az áru vagy a csomagolás formáját, e) szín, színösszetétel, fényjel, hologram, f) hang, valamint g) az a)-f) pontokban felsorolt egyes megjelölések összetétele. (1997. évi XI. törvény)

Végelszámolás: olyan eljárás, amelynek során a nem fizetésképtelen gazdálkodó szervezet - a jogutód nélküli megszűnését elhatározva - a hitelezőit kielégíti.

Végrehajtó hatóság: A Strukturális alapokból származó támogatások bonyolítását végző bármely, a tagállam által kijelölt köz-vagy magánszervezet, hatóság, országos, regionális vagy helyi szinten, illetve maga a tagállam, ha ő hajtja végre a támogatások ügyeit

Végső kedvezményezett: a 124/2003 (VIII.15.) Korm. rendelet szerint olyan szervezetek, állami vagy magáncégek, amelyek a műveletek megbízóiként szerepelnek; állami támogatás és a tagállam által kijelölt szervezetek által nyújtott támogatás esetében a támogatást nyújtó szervezet.

Vezetői döntéstámogató rendszer (DSS): modellező szoftverek, amelyek képesek elemezni és/vagy szimulálni a vizsgált terület működését. A döntéshozatal folyamán használható számítógépes rendszerek neve, amelyek a strukturált és kevésbé strukturált feladatok megoldásához is segítséget nyújtanak a beépített döntési szabályok és modellek felhasználásával. E szabályokat és modelleket a felhasználó is módosíthatja vagy bővítheti.

 

«« vissza