Budapest, Pécs, Debrecen

2007. júliusi hírek

 Hírek

 

Pénteken, július 13-án ismertet húsz új fejlesztési programot az NFÜ

Nem babonás a kormányzat

Húsz új pályázat jelenik meg július 13-án a gazdaságfejlesztési és regionális operatív programok égisze alatt, összesen több mint 41 milliárd forint előirányzott keretösszeggel. A kiírástervezetek június 29-én lezárult társadalmi egyeztetésének tapasztalatairól szólva Márkus Eszter, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) partnerségi menedzsere elmondta: minden számításukat felülmúlta az érdeklődés, újra bebizonyosodott, hogy az európai uniós forráslehetőségek igen népszerűek a potenciális jelentkezők körében. Összesen 180 partnerszervezettől 600 konkrét javaslatot kaptak, ezek fele a gazdaságfejlesztési pályázatokra vonatkozott.

A javaslatok nagy része a kiírások dokumentációját pontosító vagy tisztázó észrevétel volt. Sokan indítványozták a jogosultak körének szélesítését, tettek hasznos megjegyzéseket az eljárásrendben az értékelési szempontokra. Többen túlzónak ítélték a teljesítési feltételeket, és szorgalmazták a támogatási intenzitás emelését. Az észrevételek értékelésének és a kiírásokba való beépítésének folyamata ezekben a napokban zárul le – közölte Márkus Eszter.

A Gazdaságfejlesztési operatív program (GOP) öt új pályázattal jelentkezik, összesen 9,364 milliárd forintos kerettel. Újdonság lesz a komplex technológiai korszerűsítést szolgáló kiírás a hátrányos helyzetű kistérségekben induló vállalkozások (projektcégek) számára, 3,294 milliárd forintos kerettel. Pályázat útján lehet támogatást igényelni nemzetközi szolgáltató központok létrehozásához, a vállalati folyamatmenedzsment kialakításához, a minőség-, környezet, és egyéb irányítási rendszerek, szabványok, továbbá az e-kereskedelem és más e-szolgáltatások bevezetéséhez.

Ezek tükörpályázatait a Közép-magyarországi operatív programban ugyancsak meghirdetik, együttesen 5,075 milliárd forintos kerettel. Ezenkívül ebben a programban pályázatot írnak még ki a kerékpár- és belterületi utak fejlesztésére, valamint önkormányzati akadálymentesítésre.

A Dél-alföldi operatív programban két új kiírás jelenik meg, belterületi utak fejlesztésére és akadálymentesítésre. A Közép-dunántúli operatív program, a Nyugat-dunántúli operatív program és a Dél-dunántúli operatív program egy-egy felhívást tesz közzé a kerékpárút-hálózat fejlesztésére, illetve a közszolgálati intézmények akadálymentesítésére. Az Észak-alföldi operatív programban ugyancsak egy új pályázatot hirdetnek meg, a települések közötti közúti közlekedési kapcsolatok fejlesztésére.

 

 

Fordított Marshall-segély

 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség korábbi ígéretével szemben az Európai Bizottság júniusban nem mondott igent az Új Magyarország fejlesztési terv operatív programjaira. Matolcsy György volt gazdasági miniszter szerint a kormány rossz stratégiája okán az uniós pénzekből fordított Marshall-segély lesz.

Júniusra ígérte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az Új Magyarország fejlesztési terv operatív programjainak brüsszeli elfogadását. Az igen azonban még nem született meg. Az operatív programok határozzák meg, hogy a következő hét évben mely területre mennyi pénz jut a lehívható uniós hétezer milliárd forintból - írja a Magyar Hírlap.

Az NFÜ szerint nincs szó csúszásról, a tartalmi tárgyalások ugyanis lényegében már lezárultak Magyarország és az Európai Bizottság között. A programok elfogadása a brüsszeli adminisztráció utolsó szakaszába jutott, ezért az NFÜ nem számít tartalmi változásokra. Szerintük a nyár közepére véget érhet a brüsszeli procedúra, így nem látják akadályát, hogy kétszáz új pályázatot írjanak ki a következő hónapokban.

"Az Új Magyarország fejlesztési terv programjaival több gond is van. A kormányzat hibás stratégiája az ok, ezért a háttérben óriási viták vannak" - mondta a Magyar Hírlapnak Matolcsy György, közgazdász. Az Orbán-kormány gazdasági minisztere szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy az uniós támogatások hatvan-hetven százalékát betonba öntjük, ahelyett, hogy a vállalkozások támogatására és a gazdaság élénkítésére fordítanánk a hétezer milliárd forint többségét. Ezt az elmúlt hónapokban számos érdekképviselet és közgazdász is kifogásolta. A volt tárcavezető szerint ezek a kritikák Brüsszelben is megjelentek. Az Európai Bizottság például hiányolta, hogy kevés összeget szán a magyar kormány a kutatás-fejlesztés támogatására. Csak összehasonlításképpen: a fejlesztési terv hét évre szóló gazdaságfejlesztési operatív programjának kerete 690 milliárd forint, míg a közlekedésé 1703 milliárd.

Az uniós pénzekből a kormányzat hibás döntései miatt fordított Marshall-segély lesz, véli a közgazdász. Jó esély van arra, hogy az építőipari beruházások tömegét külföldi cégek nyerjék el. Ennek következtében az uniótól lehívható milliárdok kivándorolnak az országból, míg a magyar vállalkozások piac nélkül maradnak. Ezt az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége is lehetségesnek tartja, ezért szerinte is kérdéses, hogy az uniós milliárdokból mennyi jut a hazai cégeknek - olvasható a Magyar Hírlapban.

Mindent egybevetve, Matolcsy György szerint 2008 őszén érkezhetnek meg az első összegek az Európai Uniótól. Addig pedig a hazai építőipar és a gazdaság más ágazatai "tetszhalottként várják az esélyt a fellendülésre". 

 

 

A vállalkozások novembertől juthatnak Jeremie típusú forráshoz

 

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. (MV) néven, 1 milliárd forint jegyzett tőkével létrehozta azt a pénzügyi vállalkozást, amelyen keresztül a kis- és közepes vállalkozások hozzájuthatnak majd a Jeremie típusú forrásokhoz. A cég a héten kezdte meg működését.

Benke Ákos, az MV vezérigazgatója elmondta: három termékfajta lesz: mikrohitel, kezességvállalás és tőkeprogramok. A társaság üzletszerűen folytatott fő tevékenysége a kezességvállalás, a másik kettőt nem profitorientált módon, támogatásközvetítőként végzi a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) megbízásából, s a források kihelyezéséhez pénzügyi közvetítőket vesz igénybe.

A vállalkozások novemberben juthatnak majd először ilyen típusú forráshoz - mondta a vezérigazgató -, a termékeket ugyanis először el kell fogadtatni a kormánnyal, és ki kell építeni a pénzügyi közvetítőrendszert.

A Gazdaságfejlesztési Operatív Programban (GOP) és a Közép-magyarországi Operatív Programban (KMOP) a 2007-2013. közötti időszakra mostani árfolyamon összesen 190 milliárd forint áll rendelkezésre Jeremie típusú pénzügyi programokra, amivel a hét év alatt elméletileg 2 ezer milliárd forintnyi forrás mozgatható meg. A keretből a mikrohitelekre 55 milliárd, a tőkeprogramra 45 milliárd, a kezességvállalásra 90 milliárd forintot szánnak.

 

Év végéig nyitottak az új pályázatok

   

Összesen 13 milliárd forint értékben tíz új gazdaságfejlesztési pályázatot jelentet meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) holnap – hangzott el Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési, illetve Kóka János gazdasági miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján. A pályázatok benyújtására 2007. augusztus 24. és december 31. között lesz lehetőségük a vállalkozásoknak.

A Gazdaságfejlesztési operatív program (GOP) 9,4 milliárdos keretéből nyújtott támogatások a nyertes pályázatok összköltségének legfeljebb 30–50 százalékát fedezik, míg a Közép-Magyarország operatív program (KMOP) rendelkezésére álló 3,4 milliárd esetében ez az arány 20–50 százalék között mozog. Újdonság a hátrányos helyzetű kistérségekben induló vállalkozások számára a GOP-on belül létrehozott, közel 3,3 milliárd forintos keret.

A márciusban meghirdetett gazdaságfejlesztési pályázatokra 1800 vállalkozás nyújtott be igényt, 48 milliárd forint értékben, ez közel kétszerese a rendelkezésre álló 24,7 milliárd forintnak. Az NFÜ úgy döntött, a hátrányos helyzetű kistérségekben meghirdetett GOP-2007-2.1.2/B, illetve 2.1.2/C jelű kiírásokra beérkezett igények esetén forráshiány miatt nem utasít el pályázatot. A Közép-Magyarország régióra kihirdetett KMOP-2007-1.2.1/B, illetve 2.1.1/C, s a hat konvergenciarégióban kiírt GOP-2007-2.1.1/C jelű pályázatoknál pedig kétszeresére emeli a keretet.

 

 

«« vissza