2008. április
KIOP-környezetvédelmi pályázatok
Csak a jól előkészített zöld
pályázatok sikeresek Az Európai Unió környezetvédelmi pályázatára jelentkezők
közül egyre többen ismerik fel, hogy a siker kulcsa a jó előkészítésen múlik,
bár eleinte többletkiadásokat von maga után.
Reiniger Róbert szerint a környezetvédelmi pályázatok megfelelő előkészítéséhez
külső szakértők bevonása a projektköltségek öt-nyolc százalékába is
belekerülhet, ám ez a pénz a projekt megvalósulása során megtérül. Kifejtette,
hogy a sikerhez a tervezett projekt valamennyi dokumentációjának, így a
megvalósíthatósági tanulmánynak, költség-haszon elemzésnek,
tervdokumentációknak precíznek és alaposnak kell lennie.
Hosszú az út a sikeres beruházásig
Az igazgató jelezte, hogy
előkészítési hiányosságok esetén baj az is, ha támogatást kap a projekt, hiszen
a hibák végigkísérik a projekt életét, és jelentős többletköltségek
jelentkeznek. A Deloitte a Nemzeti Fejlesztési Terv
Környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Programján (KIOP), 51 projekt
végrehajtási ellenőrzésére nyert nyílt közbeszerzésen lehetőséget. Jelenleg
pedig az Új Magyarország Fejlesztési Terv környezetvédelmi és energia operatív
programjában az ajánlati dokumentációk minőségbiztosítására kaptak hasonlóképp
lehetőséget.
A KIOP-monitoring
tapasztalatot összegezve Reiniger Róbert
megállapította, hogy a támogató és a pályázaton nyertes kedvezményezett
bonyolult viszonyában kitüntetett szerepe van a projektet felügyelő mérnöknek.
A mérnök a kedvezményezett szakmai támasza, akinek a projekt és a
kedvezményezett érdekeit kell képviselnie. Ha a mérnök a kivitelező számára tesz
indokolatlan engedményeket, az jelentős
többletköltségekhez és a támogatóval lefolytatandó vitához vezethet.
Utalt arra is, hogy a projekt
végrehajtásának időszakában szükségessé váló módosításokat minden esetben
megfelelően dokumentálni kell, és ha a változás mértéke indokolja, a támogatási
szerződést is módosítani kell. Ez bár nehézkes, de elengedhetetlen kötelem.
2004-2006 között a KIOP projektek legalább harminc-negyven százalékában okozott
különböző gondokat az előkészítő dokumentációk hiányossága.
Támogatás a mezőgazdasági termékek
értéknöveléséhez Pénzügyi támogatás vehető igénybe a mezőgazdasági termékek
értéknöveléséhez a jövő hónap elejétől az Európai Mezőgazdasági
Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) - tájékoztatott Sirman
Ferenc, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM)
szakállamtitkára.
A támogatás célja egyebek mellett
a mezőgazdasági termékek feldolgozásának, illetve forgalmazásának javítása, az
új termékek, eljárások, technológiák bevezetésének segítése. A célok között
szerepel még a mezőgazdasági üzemek, illetve az élelmiszeripari vállalkozások
összteljesítményének és versenyképességének növelése.
A szakállamtitkár a fóti Cora áruházban jelentette be, hogy indul az EMVA-támogatás, amikor megnyitotta az áruház Magyar hetek
elnevezésű akcióját. Ez szerinte ugyancsak azt a célt is szolgálja, amit a
támogatás, hogy a boltok polcain minél több belföldi áru legyen. Az uniós
támogatás révén anyagi forrásokhoz juthatnak terveik megvalósításához az egyéni
vállalkozók és cégek, a jogi személyiség nélküli, valamint jogi személyiséggel
rendelkező gazdasági társaságok, a szövetkezetek, amelyek a rendelet fogalom
meghatározása szerint kkv-nak illetve nagyvállalatnak
minősülnek.
Támogatás kérhető többek között gépbeszerzéshez,
építéshez, felújításhoz, szoftver-fejlesztéshez és -beszerzéshez.
Ha a támogatást kérő mezőgazdaság termelő, akkor a támogatás mértéke az
elszámolható kiadások negyven százaléka lehet. A fiatal mezőgazdasági termelő
esetén, vagy ha a beruházás kedvezőtlen adottságú vagy Natura
2000-es területen valósul meg, akkor az elszámolható kiadások ötven százaléka
igényelhető támogatásként. A fiatal mezőgazdasági termelő esetében
és ha a beruházás kedvezőtlen adottságú vagy Natura
2000-es területen valósul meg, akkor az elszámolható kiadásokhatvan
százalékát lehet támogatásként kifizetni.
Amennyiben a kérelmező nem
mezőgazdaság termelő, akkor az elszámolható kiadások alapján a támogatás
mértéke ötven százalék. Kivéve a Közép-Magyarországi Régióban megvalósuló
beruházásokat, ahol a támogatási mérték negyven százalék. A nagyvállalatok
esetében pedig a támogatás mértéke a rögzített támogatási nagyság ötven
százaléka. A támogatás legkisebb összege nyolcezer euró - azaz mintegy kétmillió
forint -, a legmagasabb összege 1.600.000 eurónak -
azaz mintegy négyszázmillió forint lehet. A kérelmeket a pályázók május 5. és
június 16. között adhatják be.
Értesítjük pályázóinkat, hogy május 9-től a
HEFOP 3.4.1-08/1 jelű, ˝Munkahelyi képzések támogatása˝ című pályázat ismét beadható.
A Humánerőforrás-fejlesztési
Operatív Programban az elmúlt években meghirdetett és nagy érdeklődéssel kísért
munkahelyi képzések pályázat ismét megnyílik. Ez alkalommal minden
Magyarországon működő vállalkozás jogosult pályázni a korábbihoz hasonló
kedvező feltételek mellett.
Egy vállalkozás legalább 1 millió,
de akár 50 millió forint vissza nem térítendő támogatást is kaphat. Ideális esetben
csupán a képzési költségek 10-20 százalékát kell a vállalkozásnak kifizetnie, a
többit uniós forrásokból fedezhető.
Minden olyan képzésre
felhasználható a támogatás, mely
akkreditált, illetve amely akkreditált intézményben folyik és az
országos képzési jegyzékben szerepel.
Képzés típusok
- A vállalkozás tevékenységéhez
szorosan kapcsolódó szakmai, illetve uniós képzés,
- Idegen nyelv
tanulás,
- Informatikai ismeretek
megszerzés,
- A cég irányítóinak vezetői
továbbképzése,
- A vállalkozás működésével
kapcsolatos képzések (pénzügyi, számviteli, adó, vám, társadalombiztosítási stb),
- A vállalkozás tevékenységével
összefüggésben környezetgazdálkodással kapcsolatos képzés
- Munka-, illetve egészségvédelmi
tanfolyamok.
A felsorolt képzések minden
felmerülő költségére támogatást szerezhető; a tanfolyam díjától kezdve az
utazási kiadásokon át egészen a szükséges tankönyvek, illetve vizsgák áráig.
Ezek mellett a képzések adminisztratív terhei is részben EU-s
pénzekből finanszírozhatók - természetesen tételes elszámolás mellett.
Pályázhatnak olyan gazdasági
társaságok, szövetkezetek és egyéni vállalkozók, melyek a törvény szerint
kis-és középvállalkozásnak minősülnek és legalább egy főt foglalkoztatnak. Ezen
kívül a nagyvállalkozások számára is nyitva áll a forrás, a támogatási
intenzitástól eltekintve azonos feltételekkel vehetnek részt a pályázaton.
A Regionális Fejlesztési Tanácsok
23 pályázatot jelentettek meg. A május 15-ig beadható pályázatok célja a
területi egyenlőtlenségek megszüntetése, utak felújítása, akadálymentesítés,
és önkormányzati fejlesztések megvalósítása.
Az Európai Unió egyik legfontosabb
célkitűzése a területi egyenlőtlenségek leküzdése, ehhez szükség van az
infrastruktúra fejlesztésére, az önkormányzati alapfeladatok ellátásában való
különbségek csökkentésére, vagy akár tárgyi eszközök vásárlására, vagy
környezetvédelmi programok rendezésére.
Nyugat-Dunántúl
A decentralizált helyi
önkormányzati fejlesztési támogatási programokra, az önkormányzati
feladatellátásra, és az ehhez kapcsolódó tárgyi eszközök fejlesztésére, immateriális javak beszerzése, a meglévő egyenlőtlenségek
mérséklésére helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, többcélú
kistérségi társulások a hátrányos helyzetű kistérségekben és a
társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az
országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott településeken
pályázhatnak.
A megítélhető támogatás maximális
összege 20 millió forint, kivéve azon fejlesztéseket, amelyek olyan
településeket érintenek, amelyek számára a Nyugat-dunántúli Operatív Program
intézkedései nem érhetők el. Településrendezési eszközök, valamint települési környezetvédelmi
programok és tervek, területrendezési tervek, a közös egyszerűsített
településszerkezeti tervek készítése cél esetében a megítélhető támogatás
maximális összege 5 millió Ft.
A települési önkormányzati szilárd
burkolatú belterületi közutak burkolat-felújításának támogatására települési
önkormányzatok a nyugat-dunántúli régió területéről pályázhatnak összesen
csaknem hatszázmillió forintra.
A támogatás vissza nem térítendő,
maximális összege 20 millió forint, kivéve a megyei jogú városok által
benyújtott pályázatokat.
Közép-Magyarország
Az önkormányzati közutak burkolatfelújítása a Közép-magyarországi régióban lévő
települési önkormányzatok pályázhatnak. A támogatás célja a települési
önkormányzatok törzsvagyonába tartozó belterületi - kapacitást nem növelő -
szilárd burkolatú közutak felújításának támogatása. A megfelelő kiépítettségű és jó minőségű önkormányzati belterületi utak
biztosításával megvalósulhat a települési szolgáltatások gyorsabb elérése, a
közösségi közlekedési eszközök gyorsabb elérhetősége, a települési
népességmegtartó képesség javítása, a gazdasági fejlődés és társadalmi
innovációk minél gyorsabb terjedésének elősegítése, a munkahelyek gyorsabb
megközelíthetősége, a településkép javítása, a komfortérzet növelése.
A rendelkezésre álló támogatási
keretösszege 4.028 millió forint. A támogatás vissza
nem térítendő, maximális összege: 20 millió forint, kivéve azon fejlesztéseket,
amelyek olyan településeket érintenek, amelyek számára a Közép-magyarországi
Regionális Operatív Program egyes intézkedései nem érhetők el, továbbá Budapest
Főváros Önkormányzatának pályázatainál, ahol ez az összeg 250 millió; Érd
Megyei Jogú Város pályázatainál, ahol ez az összeg 50 millió forint. Az alap támogatási arány 50 százalékos.
Az önkormányzati fejlesztések
támogatására Közép-magyarországi régióban lévő települési önkormányzatok, a
megyei önkormányzatok, önkormányzati társulások és a többcélú kistérségi
társulások területi kötöttség nélkül pályázhatnak.
A támogatási keret összege csaknem
ötszáztízmillió forint. A támogatás vissza nem térítendő, maximális összege 20
millió forint, kivéve azon fejlesztéseket, amelyek olyan településeket
érintenek, amelyek számára a Közép-magyarországi Regionális Operatív Programok
egyes intézkedései nem érhetők el. Az alap támogatási
arány: az elismerhető költségek 60 százaléka.
A decentralizált helyi
önkormányzati fejlesztési támogatási programok előirányzataiból, a területi
kiegyenlítést szolgáló önkormányzati fejlesztések támogatására rendelkezésre
álló keretösszeg csaknem 204 millió forint. A kiírás vonatkozik például a helyi
közterületek és közbiztonság fejlesztésere, azaz
középületek megvilágítására, közterületi ivókutak
létrehozására, meglévők rekonstrukciójára, önkormányzati tulajdonban lévő
közterületi illemhelyek kialakítására és felújítására, tájékoztatást elősegítő
információs rendszerek fejlesztésére, zajvédő gátak, falak, fasorok
kialakítására, közbiztonságot szolgáló fejlesztések megvalósítására a
közlekedésbiztonság és a bűnmegelőzés területén.
Közép-Dunántúl
A decentralizált helyi
önkormányzati fejlesztési támogatási programra a régió helyi és megyei
önkormányzatai és azok társulásai pályázhatnak.
A pályázat keretösszege csaknem
504 millió forint.
A pályázat célja az önkormányzati
feladatellátás és az ezekhez kapcsolódó tárgyi eszközök fejlesztése, immateriális javak beszerzése a meglévő egyenlőtlenségek
mérséklése érdekében. Az önkormányzatok, társulások épített és természeti
környezet védelmére, fejlesztésére, az 5.000-25.000 fő
állandó lakosságszámú településeken zöldterületek rekreációs célú
megújítására,tájsebek és természeti értékeket károsító jelenségek
kiküszöbölésére és megszüntetésére; pincék, természetes partfalak és
földcsuszamlások megelőző jellegű veszélyelhárítására állami és önkormányzati
tulajdon esetén, köztéri játszóterek bővítésére, felújítására; a helyi
önkormányzati feladatellátás színvonalának javítását eredményező fejlesztésekre
igényelhetnek támogatást.
A támogatás formája vissza nem
térítendő, maximális összege pályázatonként húsz millió forint. A fejlesztés
megvalósításához az önkormányzatoknak, társulásoknak legalább 10 százalék
mértékű saját forrással kell rendelkezniük.
A szilárd burkolatú belterületi
közutak felújítására összesen csaknem 730 millió forint
értékben pályázhatnak. A támogatás formája vissza nem térítendő.
Dél-Dunántúl
A Decentralizált telelpülési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi
közutak burkolatfelújításának támogatására a régió
települési önkormányzatai pályázhatnak. A támogatás célja a települési
önkormányzatok törzsvagyonába tartozó belterületi - kapacitást nem növelő -
szilárd burkolatú közutak felújításának támogatása. A decentralizált helyi önkormányzati
fejlesztési támogatási előirányzatainak rendeltetése az önkormányzati
szolgáltatások és az ezekhez kapcsolódó tárgyi eszközök fejlesztésének
támogatása, a meglévő egyenlőtlenségek mérséklése.
A támogatás formája vissza nem
térítendő, maximális összege 20 millió forint, Kivételt képeznek a megyei jogú
városok által benyújtott pályázatok. A települési önkormányzatok a felújítási
munkákra vonatkozó tételes árajánlat felújítási kiadásaik 50-58 százalékát
igényelhetik támogatásként.
A decentralizált területi
kiegyenlítést szolgáló önkormányzati fejlesztések támogatására a települési
önkormányzatok, a megyei önkormányzatok, önkormányzati társulások, és a
többcélú kistérségi társulások pályázhatnak. A program célja a decentralizált helyi
önkormányzati fejlesztési támogatási előirányzatainak rendeltetése az
önkormányzati szolgáltatások és az ezekhez kapcsolódó tárgyi eszközök
fejlesztésének, immateriális javak beszerzésének és
előállításának támogatása, a meglévő egyenlőtlenségek mérséklése.
A rendelkezésre álló keretösszeg
csaknem 720 millió forint. A támogatás formája vissza nem térítendő, maximális
összege 20 millió forint. Az alaptámogatás mértéke 80 százalék.
Az
önkormányzatok, társulások a helyi önkormányzatok alapfeladatainak ellátása
között meglévő színvonalbeli különbségek csökkentése érdekében a bel- és
külterületen megvalósuló humán-infrastruktúra, illetve termelő infrastruktúra
fejlesztéséhez, a közműves ivóvíz-ellátás fejlesztésére, meglévő létesítmények
rekonstrukciójára, a turizmushoz, a környezet- és a természetvédelemhez, a sporttevékenység
gyakorlása infrastrukturális feltételrendszerének megteremtéséhez, valamint a
szociális foglalkoztatáshoz kapcsolódó önkormányzati fejlesztésekhez, a helyi
piacok, vásárcsarnokok fejlesztéséhez, bővítéséhez, a teleházak kialakítását
szolgáló fejlesztésekhez, olyan önkormányzati vagy társulási tulajdonban lévő,
gazdaságfejlesztéssel összefüggő fejlesztési célokhoz, melyek európai uniós
forrásból nem részesülhetnek igényelhetnek támogatást.
Dél-Alföld
A decentralizált ˝települési
önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítására˝
irányuló támogatásra települési önkormányzatok pályázhatnak összesen csaknem
708 millió forint értékben.
A települési önkormányzatok az
elismerhető felújítási kiadásaik 50,
a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból
elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel
sújtott települések kiadásaik 58 százalékát igényelhetik támogatásként. A
támogatás vissza nem térítendő, összege maximum 20 millió forint, kivéve azon
fejlesztéseket, amelyek olyan településeken valósulnak meg, amelyek megyei jogú
városok, vagy amelyek számára a Dél-alföldi Operatív Program hasonló
intézkedései nem érhetők el. Leghátrányosabb helyzetű kistérségek Bács-Kiskun
megyében: a bácsalmási és a jánoshalmai, Békés megyében: a mezőkovácsházi,
a sarkadi, a szeghalmi és a békési, és Csongrád
megyében: a kisteleki és a mórahalmi statisztikai
kistérségek.
A leghátrányosabb helyzetű
kistérségek felzárkóztatását szolgáló fejlesztésekre olyan a régióban lévő
önkormányzatok, társulások pályázhatnak, amelyek a leghátrányosabb helyzetű
kistérségek jegyzékén szereplő kistérségeken belül vannak, illetve amelyek
fejlesztéseiket ezen kistérségeken belül akarják
megvalósítani, és a fejlesztés a kistérség fejlődését szolgálja. A támogatási
keret összege több mint 900 millió forint.
A pályázat célja a
területfejlesztési szempontból leghátrányosabb helyzetű kistérségekben a helyi
önkormányzatok alapfeladat ellátása között meglévő színvonalbeli különbségek
csökkentése, a kistérségben élők életminőségének javítása, a kistérségben élő
emberek esélyegyenlősége között meglévő különbségek mérséklése.
A támogatás vissza nem térítendő,
maximális összege 20 millió forint, mértéke alapesetben nem haladhatja meg az
elismerhető költségek 80 százalékát.
A területi kiegyenlítés szolgáló
önkormányzati fejlesztésekre több kint 865 millió forintot igényelhetnek. A rendelkezésre álló
támogatási keret terhére pályázati úton támogatást nyújthatnak egyebek között
közterületek akadálymentesítésére a ROP városi rangú településeinek
akcióterületein kívül, illetve községekben; helyi közterületek és közbiztonság
fejlesztésére: ba) önkormányzati tulajdonban lévő
közterületi illemhelyek kialakítására és felújítására; jobb tájékoztatást
elősegítő információs rendszerek fejlesztésére, zajvédő gátak, falak, fasorok
kialakítására; közvilágítás energiatakarékos megoldására tájjellegű
hagyományokat és kulturális örökséget jelentő épületek és műemlékek megőrzésére,
bemutathatóvá tételére, a közösség szempontjából értékes funkciókkal
történő megtöltésére.
A támogatás mértéke alapesetben
nem haladhatja meg az elismerhető költség 70 százalékát.
Önkormányzati fejlesztések
támogatása területi kötöttségek nélkül támogatási keret összege több mint 383
millió forint. A pályázat célja a helyi önkormányzatok
feladatkörébe tartozó fejlesztési célkitűzések támogatása, ennek érdekében, a
rendelkezésre álló támogatási keret terhére pályázati úton támogatást
nyújthatnak épített és természeti környezet védelme, fejlesztésére, 5000-25000
fő állandó lakosságszámú településeken zöldterületek rekreációs célú
megújítására, pincék, természetes partfalak és földcsuszamlások megelőző
jellegű veszélyelhárítására állami és önkormányzati tulajdon esetén; köztéri
játszóterek bővítésére, felújítására; a helyi önkormányzati feladatellátás
színvonalának javítását eredményező fejlesztésekhez; a csapadékvizek
által okozott terhelések csökkentése szűrőmezők, vízminőségvédelmi
tározók, hordalékfogó műtárgyak építésére.
A támogatás vissza nem térítendő,
maximális összege 20 millió forint, mértéke alapesetben nem haladhatja meg
az elismerhető költségek 60 százalékát.
Észak-Magyarország
A támogatás célja a települési
önkormányzatok törzsvagyonába tartozó belterületi - kapacitást nem növelő -
szilárd burkolatú közutak felújításának támogatása.
A támogatás igénylésére települési
önkormányzatok jogosultak.
A támogatás vissza nem térítendő,
maximális összege: 20 millió forint, kivéve a megyei jogú városok által
benyújtott pályázatokat. Az alap támogatás aránya az elismerhető költségek 50
százaléka.
A leghátrányosabb helyzetű
kistérségek felzárkóztatására azok a települési önkormányzatok, megyei
önkormányzatok, önkormányzati társulások és a többcélú kistérségi társulások
pályázhatnak, amelyek a leghátrányosabb helyzetű kistérségek jegyzékén szereplő
kistérségeken belül vannak, illetve amelyek fejlesztéseiket ezen
kistérségeken belül akarják megvalósítani, és a fejlesztés a kistérség
fejlődését szolgálja.
A támogatási keret összeg csaknem
1 milliárd 774 millió forint.
Támogatást
igényelhetnek a helyi önkormányzatok alapfeladatainak ellátása között meglévő
színvonalbeli különbségek csökkentése érdekében, a bel- és külterületen
megvalósuló humán-infrastruktúra, illetve termelő infrastruktúra
fejlesztéséhez, kivéve belterületi szilárd burkolatú közutak felújítására;
közműves ivóvíz-ellátás fejlesztésére, meglévő létesítmények rekonstrukciójára;
a turizmushoz, a környezet- és a természetvédelemhez, a sporttevékenység
gyakorlása infrastrukturális feltételrendszerének megteremtéséhez, valamint a
szociális foglalkoztatáshoz kapcsolódó önkormányzati fejlesztésekhez; a közmunkaprogramokhoz kapcsolódó fejlesztésekre,
eszközbeszerzésekre.
A támogatást a régióhoz tartozó
leghátrányosabb kistérségekből érkező pályázatok között az egyes kistérségek
lakónépessége arányában osztják el.
A támogatás vissza nem térítendő,
maximális összege 20 millió forint, aránya az elismerhető költségek 80
százaléka.
A decentralizált helyi
önkormányzati fejlesztési feladatokra a régió települési önkormányzatai, megyei
önkormányzatai, önkormányzati társulásai és a többcélú kistérségi társulásai
jogosultak pályázni, területi kötöttség nélkül.
Támogatják az
épített és természeti környezet védelmét, fejlesztését, vagyis az 5000-25000 fő
állandó lakosságszámú településeken zöldterületek rekreációs célú megújítását;
a tájsebek és természeti értékeket károsító jelenségek kiküszöbölését és megszüntetéséte; pincék, természetes partfalak és
földcsuszamlások megelőző jellegű veszélyelhárítását állami és önkormányzati
tulajdon esetén; köztéri játszóterek bővítését, felújítását, a helyi
önkormányzati feladatellátás színvonalának javítását eredményező
fejlesztéseket; a csapadékvizek által okozott terhelések csökkentését
szűrőmezők, vízminőségvédelmi tározók, hordalékfogó műtárgyak építése által.
A támogatási keret összege csaknem
737 millió forint.
A támogatás formája vissza nem
térítendő, maximális összege: 20 millió forint, az alap támogatás aránya az
elismerhető költségek 60 százaléka.
A decentralizált helyi
önkormányzati fejlesztési feladatok támogatására a régióban lévő települési
önkormányzatok, a megyei önkormányzat, az önkormányzati társulások és a
többcélú kistérségi társulások pályázhatnak. Támogatást igényelhetnek a
közterületek akadálymentesítésére a ROP városi rangú
településeinek akcióterületein kívül, illetve községekben; helyi közterületek
és közbiztonság fejlesztésére, középületek megvilágítására; közbiztonságot szolgáló
fejlesztések megvalósítására a közlekedésbiztonság és a bűnmegelőzés területén,
tájjelegű hagyományokat és kulturális örökséget
jelentő épületek és műemlékek megőrzésére, bemutathatóvá tételére, a közösség
szempontjából értékes funkciókkal történő megtöltésére; szociális, kegyeleti és
közigazgatási humán infrastruktúra fejlesztésre.
A támogatási keret összege több
mint 792 millió forint. A támogatás
formája vissza nem térítendő, maximális összege 20 millió forint, az alap
támogatás aránya az elismerhető költségek 70 százaléka.
Észak-Alföld
A helyi
önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatása program pályázatainak
elkészítésére pályázhatnak Balmazújvárosi, Baktalórántházi,
Berettyóújfalui, Csengeri, Derecske-Létavértesi,
Fehérgyarmati, Hajdúböszörményi, Hajdúhadházi,
Hajdúszoboszlói, Ibrány-Nagyhalászi, Jászberényi,
Karcagi, Kisvárdai, Kunszentmártoni, Mátészalkai,
Mezőtúri, Nagykállói, Nyírbátori, Polgári,
Püspökladányi, Tiszafüredi, Tiszavasvári,
Törökszentmiklósi, Vásárosnaményi, Záhonyi
kistérségekben elhelyezkedő települések települési önkormányzatai, valamint
Csataszög, Hunyadfalva, Kőtelek, Nagycserkesz,
Nagykörű, Sényő, Tiszasüly, Zagyvarékas
települések települési önkormányzatai, továbbá az észak-alföldi régió megyei
önkormányzatai, önkormányzati társulásai, többcélú kistérségi társulásai, az
észak-alföldi régió hátrányos helyzetű és átmenetileg hátrányos helyzetű
kistérségeiben.
Az odaítélhető keret csaknem 1
milliárd 90 millió forint.
Támogatják a
közterületek és önkormányzati tulajdonú középületek akadálymentesítését a ROP
városi rangú településeinek akcióterületein kívül, illetve községekben; a nem
műemlék jellegű közfürdők korszerűsítését; helyi közterületek és közbiztonság
fejlesztését, településrendezési eszközök, valamint települési környezetvédelmi
programok és tervek, területrendezési tervek, a közös egyszerűsített
településszerkezeti tervek készítését; közvilágítás energiatakarékos
megoldását; tájjellegű hagyományokat és kulturális örökséget jelentő épületek
és műemlékek megőrzését, bemutathatóvá tételét, a közösség szempontjából értékes funkciókkal történő megtöltését.
A támogatás Vissza nem térítendő,
maximális összege 20 millió forint, mértéke alapesetben nem haladhatja meg az
elismerhető költség 70 százalékát.
A helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatása program
pályázatainak elkészítésére a régió bármely települési önkormányzata, megyei
önkormányzata, önkormányzati társulása és többcélú kistérségi társulása
pályázhat. A támogatás célja az önkormányzati feladatellátás és az ezekhez
kapcsolódó tárgyi eszközök fejlesztésére, immateriális
javak beszerzésére a meglévő egyenlőtlenségek mérséklése érdekében. Támogatják
az épített és természeti környezet védelmét, fejlesztését, a helyi
önkormányzati feladatellátás színvonalának javítását eredményező
fejlesztésekhez, a csapadékvizek által okozott terhelések csökkentését
szűrőmezők, vízminőségvédelmi tározók, hordalékfogó
műtárgyak építése által.
A támogatás vissza nem térítendő,
összege maximum 20 millió forint mértéke alapesetben nem haladhatja meg az
elismerhető költség 60 százalékát.
A decentralizált ˝települési
önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolatfelújítása˝
támogatásának elnyerésére a
régió területén található települési önkormányzatok jogosultak. A
támogatás célja a települési önkormányzatok törzsvagyonába tartozó belterületi
- kapacitást nem növelő - szilárd burkolatú közutak felújításának támogatása.
A támogatási keret összege csaknem
680 millió forint.
A települési önkormányzatok a
felújítási munkákra vonatkozó tételes árajánlat felújítási kiadásaik 50
százalékát, a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott,
illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott
települések kiadásaik 58 százalékát igényelhetik támogatásként. Az igényelt
támogatás nagysága a 20 millió forintot nem haladhatja meg. A támogatás vissza
nem térítendő.
A leghátrányosabb helyzetű
kistérségek felzárkóztatásának támogatására szolgáló decentralizált helyi
önkormányzati fejlesztési programra azok az önkormányzatok, társulások
pályázhatnak, amelyek a leghátrányosabb helyzetű kistérségek jegyzékén szereplő
kistérségeken belül vannak, illetve amelyek fejlesztéseiket ezen
kistérségeken belül akarják megvalósítani, és a fejlesztés a kistérség
fejlődését szolgálja.
Támogatás nyújtható a helyi
önkormányzatok alapfeladatainak ellátása között meglévő színvonalbeli
különbségek csökkentése érdekében, a bel- és külterületen megvalósuló
humán-infrastruktúra, illetve termelő infrastruktúra
fejlesztésekhez, kivéve belterületi szilárd burkolatú közutak
felújítása, közműves ivóvíz-ellátás fejlesztésére, meglévő létesítmények
rekonstrukciójára.
A támogatás vissza nem térítendő,
összege maximum 20 millió forint, aránya maximum 80 százalékos.
A támogatás célja, hogy az első
alkalmazott felvételének
- a foglalkoztatásával kapcsolatos költségek támogatásával - és
informatikai fejlesztéssel segítse a kisvállalkozások fejlődését.
Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Keret 400 M Ft, 250-300 pályázatra
Pályázhat
- jogi személyiséggel rendelkező,
vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság ,
vagy
- egyéni vállalkozó, vagy
- egyéni cég, ha: legalább 2007.
január 1. óta folyamatosan működik és azon idő óta nem volt alkalmazottja
, és gazdálkodási eredménye pozitív.
Olyan személy foglalkoztatása
támogatott, aki
-
a
18. életévét már betöltötte, és
-
oktatási
intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat, és
-
nem
áll munkaviszonyban, és egyéb kereső tevékenységet sem folytat, és saját jogon
nyugellátásban nem részesül , és
-
a
foglalkoztatónak nem közeli hozzátartozója , vagy
élettársa.
A benyújtandó projekt két
szakaszból áll (foglalkoztatás - 15 hó, önként vállalt továbbfoglalkoztatás - 3
hó):
Támogatás formája Vissza nem térítendő, de minimis
Támogatás mértéke
a.) az új munkavállaló munkabére 12 hónapon keresztül (66 000-106 000 Ft)
b.) a munkaadót terhelő tb- és munkaadói járulék és tételes eho
12 hónapon keresztül , kivétel: nem elszámolható a
START programok keretében igénybe vett - be nem fizetett - járulékkedvezmény,
+ 30% önerő mellett:
c.) akkreditált felnőttképzési intézmény szervezésében
-
az
alkalmazott képzésének
-
a
vállalkozó által igénybe vett a foglalkoztatással összefüggő ismeretek
megszerzésének
-
a
könyvelés- adótanácsadás és
d.) eszközök, számítógép és
tartozékai, szoftver beszerzés
nettó költségének 70%-a.
Határidő 2008-06-02
Egy-egy projekt időtartama
(foglalkoztatás és továbbfoglalkoztatás) 15-18 hónap.
Jelen pályázati felhívás alapján a
vállalkozás részére nyújtott támogatás csekély összegû támogatásnak
minősül
- Kertészet korszerűsítése (2008.04.01. - 2008.05.30.)
- Kertészeti gépek technológiai
berendezések korszerűsítése (2008.04.01. - 2008.05.30.)
- Növénytermesztés korszerűsítése
(2008.04.01. - 2008.05.30.)
- Mezőgazdasági termékek
értéknövelése (2008.05.05. - 2008.06.16.)
- Öntözés, meliorizáció üzemi és
közösségi fejlesztése (2008.03.28. - 2008.05.30.)
- Megújuló energiaforrások
felhasználása (2009.04.01. - 2009.05.02.)
- Lágyszárú ültetvények telepítése
( 2008.03.28. - 2008.04.30.)
- Fás szárú ültetvények telepítése
(2008.03.28. - 2008.04.30.)
Társadalmi egyeztetésen a KEOP 4 pályázati kiírása
A KEOP 2.2.3 konstrukció célja az
emberi tevékenységből származó szennyezések megelőzése, a természetes (jó)
vízminőség megőrzése az ivóvíz termelés céljára kiépített vízművek
környezetében.
A KEOP 2.2.2 kiírás támogatja a
Víz Keretirányelv (VKI) végrehajtásához tartozó 2007-től működő monitoring
rendszer továbbfejlesztését a felszíni- és felszín alatti víztestek, valamint a
védett területek állapotának figyelemmel kísérése és rendszeres értékelése
érdekében.
A KEOP 6.1.0 kiírás a kompetens
és felelős fogyasztói magatartás elterjedésének segítését, a fenntartható
életmód értékeinek és eszközeinek széleskörű elterjesztését, a környezeti
tanácsadók módszertani kultúrájának korszerűsítését, és a fenntarthatóság
tanulásához való jobb hozzáférés biztosítását célozza.
A KEOP 6.2.0 konstrukció ahhoz kíván hozzájárulni, hogy a
különböző érintettek (gazdasági szféra, civil szféra, oktatás, tudományos
szféra, tanácsadók és lakosság) együttműködésének eredményeként a társadalom
minél szélesebb körében tudatosuljon a fenntarthatóság
mint értékrend, ismertté váljanak a fenntartható alternatívák használatának
módjai és a fogyasztás környezeti hatásai, valamint javuljon a különböző
fenntartható fogyasztási alternatívák ismertsége, elérhetősége és használata.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a pályázati kiíráshoz
kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat április 29-ig a véleményezésre
kialakított partnerségi fórumban várjuk.
A hazai kis- és középvállalkozások május
5-től adhatják be pályázataikat a Gazdaságfejlesztési operatív program
(GOP) és a Közép-Magyarország operatív program (KMOP) legújabb kiírásaira. Ezek
célja az e-kereskedelem és egyéb e-szolgáltatások fejlesztésén, illetve a
vállalati folyamatmenedzsment támogatásán keresztül a kkv-k versenyképességének
növelése.
Az újonnan megjelent kiírások esetén a hátrányos helyzetű
kistérségekben működő vállalkozások eséllyel pályázhatnak komplex vállalati
technológiafejlesztésre. A hét évre rendelkezésre álló
keret több mint huszonötmilliárd forint. Ebből idén 7,5
milliárd forintra pályázhatnak a vállalkozások eszközbeszerzés, információs
rendszerfejlesztés, valamint infrastrukturális és ingatlan-beruházás címen. A
pályázati konstrukció - mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő
fejlesztésein keresztül - az adott térség felzárkóztatását, illetve a térségek
közötti egyenlőtlenségek csökkentését egyaránt szolgálja.
Az új kiírások nemzetközi szolgáltató-központok
létrehozását és fejlesztését is támogatják, annak érdekében, hogy a magas
hozzáadott értékű termelő és szolgáltató tevékenységek meggyökerezzenek
Magyarországon. A pályázó gazdasági társaságok vállalásai között szerepelnie
kell legalább ötven új munkahely teremtésének. A célra a nyertes pályázók a
több mint négymilliárd forintos keretből, projektenként maximum ötszázmillió
forintos támogatást kaphatnak.
A vállalati folyamatmenedzsmentet két új pályázati kiírás
is támogatja, célul tűzve ki a vállalatok belső hatékonyságának, üzemi, üzleti
eredményének, így versenyképességének javítását. A rendelkezésre álló több mint
tizennégymilliárd forintos keretből a nyertes pályázók idén több,
mint 3,5 milliárd forintot hívhatnak le
(kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek és egyéni
vállalkozók).
Elektronikus kereskedelem és egyéb e-szolgáltatások
támogatására több mint tizenhárom milliárd forint áll rendelkezésre, melyből
idén mintegy 2,2 milliárd forint hívható le. A kiírás
célja, hogy számottevően növelje a hazai kkv-k elektronikus úton bonyolított
beszerzéseinek és értékesítéseinek arányát. A nyertes pályázók - kettős
könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók
(mikro-, kis- és középvállalkozások) - a támogatás révén webshopot
indíthatnak, online üzleti szolgáltatást kezdhetnek,
illetve fejleszthetik az interneten keresztül bonyolított üzletkötéseiket is.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség meghosszabbította a
2004-2006. évi I. Nemzeti Fejlesztési Terv Gazdasági Versenyképességi Operatív
Programban (GVOP) elnyert támogatások lehetséges elszámolási idejét 2008. július 31-éig - közölte a Magyar
Gazdaságfejlesztési Központ (MAG Zrt.).
A beruházások megvalósítási és elszámolási határideje eredetileg március
31-ig lezárult, de a pályázók egy része nem hívta le határidőig a számára
megítélt forrást. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség emiatt lehetőséget biztosít
arra, hogy elfogadható egyéni indoklás esetén ezt 2008. július
31-ig megtegyék.
A MAG Zrt. arra hívta fel a figyelmet, hogy a március 31-e
után benyújtott elszámolások elfogadása és a projekt fizikai befejezésének
módosítása érdekében a kedvezményezett egyedi kérelemmel fordulhat hozzájuk. A
kérelemben részletesen ismertetni kell, hogy az eredeti határidőre miért nem
valósították meg a
projektet, illetve miért nem adták be a
számlákat.
Ormosy Gábor, a MAG Zrt. vezérigazgatója
kiemelte: március végéig a megítélt és szerződésben lekötött mintegy 150-160
milliárd forint közötti támogatási keret több mint 80 százalékát tudták eddig a
benyújtott elszámolások alapján kifizetni az ügyfeleknek, és 30 milliárd forint támogatás
elszámolása, kifizetése még hátravan.
A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a határidő 2008. július
31-e az utolsó lehetőség az elnyert projekttámogatás teljes lehívására. Ha a
projektgazda az elnyert támogatási összeget nem hívja le teljes egészében,
akkor a támogatási szerződés módosításra vagy
felbontásra kerülhet sor. Ennek következményeként a kedvezményezettet - a
részére kifizetett támogatási összegre - visszafizetési kötelezettség
terhelheti.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2007-2008-as turisztikai
pályázatai közül 18 lezárult, három folyamatban van és további nyolc új kiírása
várható július elején a turisztikai desztináció-menedzsment
szervezetek létrehozásának és fejlesztésének támogatására. Eredmény még egy
pályázat esetében sem született.
Az Új Magyarország fejlesztési terv keretében 2007-2013
között az európai uniós fejlesztési forrásokból 300 milliárd forint használható
fel turizmusfejlesztésre a regionális operatív programok keretében. Ebből 2007-2008-ban a hét régióban összesen 88 milliárd forint
nyerhető el pályázati formában. Emellett a kormány egyedileg dönt a stratégiai
fontosságú, regionális jelentőséggel bíró fejlesztési, beruházási
elképzelésekről, az úgynevezett kiemelt projektekről. A turisztikai kiemelt
projektek előkészítésére és megvalósítására 2007-2008-ban
a régiókban összesen 64,8 milliárd forintot lehet fordítani. A kormány eddig 22
turisztikai kiemelt projektet támogatott, köztük jóváhagyta a budai Vár 10
milliárdos, a szentendrei skanzen 2 milliárdos vagy a Szépművészeti Múzeum 3,5 milliárd forintos felszín alatti fejlesztését (lásd
képünkön). Turisztikai célokra ugyanakkor még az Új Magyarország
vidékfejlesztési program keretében is juthat 15,2
milliárd forintnyi uniós forrás a következő években.
Az NFÜ 2007-2008-as turisztikai pályázatai közül 18 már
lezárult, három folyamatban van (április végéig a Dél-alföldi operatív program
keretében a kereskedelmi szálláshelyek minőségi és mennyiségi fejlesztésére, a május 12-éig nyitva álló, közép-magyarországi régió
turisztikai fogadóképességének javítását célzó, valamint a dél-dunántúli
régióban a Pécs Európa kulturális fővárosa 2010 programhoz kapcsolódó
fejlesztések támogatására szóló pályázatok), továbbá nyolc új várható az
említett TDM szervezetek létrehozásának támogatására. A regionális operatív
programok keretében már kiírt pályázatok - a 2005-2013-ig szóló
nemzeti turizmusfejlesztési stratégiában meghatározott céloknak megfelelően - a
turisztikai termék-, illetve attrakciófejlesztésre (56,4
milliárd forint keretösszegben), valamint a fogadóképesség javítására (26,5
milliárd forintos kerettel) szólnak. Az előbbi esetében a legnagyobb hangsúlyt
a Magyarországra jellemző vonzerők fejlesztése kapja, az egészségturizmus, a
kulturális, az öko-, az aktív és a borturizmus.
Lehetőség lesz ezen túlmenően a rendezvények infrastrukturális hátterének
támogatására, kisvasutak fejlesztésére, sport- és konferencialétesítmények
turisztikai célú fejlesztésére, valamint a projektekhez kapcsolódó képzések
indítására, marketing és turisztikai információszolgáltatás támogatására. A
fogadóképesség javítását célzó kiírás esetében pedig elsősorban a magas
minőségű szolgáltatásokat nyújtó kereskedelmi szálláshelyek (kivéve 5 csillagos)
fejlesztését támogatják. Ebben a konstrukcióban valósítható meg a szálláshelyek
konferencia, kongresszusi infrastruktúrájának fejlesztése is. A pályázatok
ugyan februártól kezdve folyamatosan lezárultak, de eredményt még egyik
esetében sem hirdettek. Az NFÜ szerint nincsenek késésben az értékeléssel és a
döntéssel, mivel a folyamat alapesetben 75 napig tart, ami a hiánypótlással és
panaszkezeléssel együtt még több mint egy hónappal is meghosszabbodhat. Azért
sem születtek még döntések, mivel a kiírások menet közben többször módosultak.
A módosítások gyakran a közreműködő szervezethez beérkező pályázói tisztázó
kérdéseken vagy gyakorlati problémákon alapulnak, de lehet jogszabályváltozás
vagy egyéb körülmény megváltozása, amelyek nyomán néhány esetben az előre
kialakított pályázati csomagokat a felvetett problémák, javaslatok mentén
kiegészítik, javítják - tájékoztatta lapunknak az NFÜ.
A pályázatok népszerűségét a helyi igények
és az adott régióban elérhető támogatás mértéke erősen befolyásolja. Az NFÜ
eddigi adatai szerint az egészségturisztikai (fürdőfejlesztés, gyógy- és wellness) és a kulturális turisztikai pályázatok a
legnépszerűbbek. A kereskedelmi szálláshelyek fejlesztésére szóló pályázatról
még nem rendelkezik pontos adatokkal a szervezet, de várakozásai szerint itt is
óriási az igény, és az első nemzeti fejlesztési tervhez hasonlóan most is
népszerű.
Mivel a lezárult pályázatok értékelése a kezdeti fázisban
van, a pályázók által elkövetett hibákról még kevés tapasztalattal rendelkezik
az NFÜ. Jelenleg a legtipikusabb hibák a szervezet szerint abból adódnak, hogy
a pályázók nem figyelnek eléggé az apró, sokszor formai részletekre. Ahhoz,
hogy egy pályázat ne bukjon el a formai feltételeken - például
legyen azon aláírás, az igényelt támogatás ne legyen kevesebb/több, mint
amennyit kérni lehet -, figyelmesen el kell olvasni a kiírást és a végén
ellenőrizni - hangsúlyozza az NFÜ. Akik ezen ˝apróságokra˝ figyelnek, sokszor
az egyéb követelményeknek is jobban meg tudnak felelni.
A 2007-2013-as fejlesztési időszakra felhasználható mezőgazdasági és
vidékfejlesztési forrásokból idén már a mezőgazdasági termékfeldolgozó
tevékenységet végzők is támogatásban részesülnek. A korábbi gyakorlatnak
megfelelően sok idő nem maradt a részletek kidolgozására, az április 10-én
közzétett kiírásra május elejétől lehet pályázni, és a tervek szerint a június
16-ig postára adott kérelmeket értékelik majd. A támogatás célja, hogy a
mezőgazdasági termékek feldolgozásának, illetve forgalmazásának javításával
vagy új termékek, eljárások, technológiák
bevezetésével növekedjen a mezőgazdasági üzemek, illetve élelmiszer-ipari
vállalkozások összteljesítménye, továbbá teljesüljenek a vonatkozó közösségi
előírások. Ennek elérése érdekében három célterülethez
kapcsolódó tevékenységekhez igényelhető forrás, így az alapanyag-fogadás és -tárolás feltételeinek javítására, a termékfeldolgozás
fejlesztésére, a készáru kezeléséhez kapcsolódó infrastruktúra erősítésére és
az élelmiszer-biztonsági előírások teljesítésére. Fontos, hogy csak az építési
normagyűjteményben és a gépkatalógusban szereplő tételek, illetve a
meghatározott kapcsolódó szolgáltatások lehetnek a pályázat részei, amelynek
alapján a projekt értékének 40-60 százalékát, legfeljebb 1,6
millió eurót (mintegy 400 millió forintot) ítélhetnek meg a döntéshozók vissza
nem térítendő támogatásként. A kedvezményezettek nagyvállalatok is lehetnek, de
rájuk is vonatkozik, hogy csak a támogatási rendelet mellékletében meghatározott
termékekhez kapcsolódóan jogosultak a támogatás igénybevételére. A pályázatok
összeállítását azonnal el lehet kezdeni, amint megjelenik a Mezőgazdasági és
Vidékfejlesztési Hivatal közleménye, amely a támogatási kérelem részleteit
határozza meg.
Míg ezek a források most nyílnak meg, addig a támogatott
állattartó telepek nagyságrendileg 200 milliárd forint vissza nem térítendő
szubvencióval kezdhetik meg beruházásaikat ezekben a
hetekben, első lépésben a közbeszerzési eljárások kiírásával. A támogatás
lehívásához évente legfeljebb kétszer van lehetőség kifizetési kérelmek
beadására, így célszerű tapasztalt tanácsadókkal egyeztetni az elszámolás
ütemezését és összeállítását, hogy az előfinanszírozás hatékonyan
megszervezhető legyen és a szabályos kérelem alapján a lehető leghamarabb kifizessék a támogatást.