2010.
februári hírek
Hírek
Újra
itt a sztárpályázat
A mikro- és
kisvállalkozások együttesen 10 milliárd forint európai uniós
forráshoz juthatnak az idén annak érdekében, hogy technológiai
fejlesztéssel és korszerűsítéssel növeljék jövedelemtermelő
képességüket. Előzetes becslések szerint 1000-1300 projekt kaphat
támogatást. Az elnyerhető összeg 1-20 millió forint.
A kiírásra gazdasági
társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók pályázhatnak. Mint a
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján (www.nfu.hu) részleteiben
tanulmányozható felhívásból kiderül, azok a mikro- és
kisvállalkozásnak minősülő vállalkozások adhatják be támogatási
kérelmüket, amelyeknél az éves átlagos statisztikai állományi
létszám a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes
üzleti évben minimum egy fő volt.
A támogatható
tevékenységek közé tartoznak a technológiai fejlesztést
eredményező beruházások (új és használt eszközbeszerzés),
az információs technológia-fejlesztés (hardver, szoftver), a
domain név regisztráció és a hozzá tartozó webtárhely egyszeri díja
(amennyiben a pályázó még nem rendelkezik regisztrált domain névvel),
az ehhez kapcsolódó honlap készítés, valamint a minőség-, környezet-
és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok
bevezetése és tanúsíttatása.
A kiírás szerint a
pályázónak vállalnia kell, hogy a támogatott beruházással létrehozott
termelő kapacitásokat, szolgáltatásokat, it-fejlesztéseket, honlapot,
valamint a támogatott minőség-, környezet- és egyéb irányítási,
vezetési, hitelesítési rendszereket, szabványokat a projekt
befejezését követő harmadik üzleti év végéig az adott régióban
fenntartja és üzemelteti.
További fontos
információ, hogy csökkent az elnyerhető támogatás és az előleg
összege. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) legnépszerűbb
pályázati kiírásánál az igényelhető támogatás összege ezúttal minimum
1 millió, maximum 20 millió forint. A Gazdaságfejlesztési Operatív
Program (GOP) tavalyi felhívásainak 40 százalékos szintjéről 25
százalékra csökkent az indokolt esetben kapható előleg mértéke.
Újra
jönnek a telephelypénzek
Idén is lehet
pályázni telephelyfejlesztésre, a kiírás tervezetét egyeztetésre
bocsátotta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.
A tavalyi
telephely-fejlesztési pályázati kiírások sikeresek voltak. Több mint
kétszeres volt a túljelentkezés és csaknem 900 pályázatot adtak be. A
hét regionális operatív program keretében meghirdetett kereteket
mintegy 30 százalékkal meghaladó pályázati igényt fogadott el az
irányító hatóság, az elnyert támogatások összege 23,1 milliárd
forint.
Az idei kiírással
kapcsolatban kevésbé jó hír, hogy a kis- és középvállalkozások
körében igen népszerű támogatási konstrukciónál 2010-ben a feltételek
valamelyest szigorodnak.
Az elnyerhető összeg
10 millió forinttól 150 millió forintig terjedhet, régiónként
különböző, 25-50 százalékos támogatási intenzitás mellett.
Az árbevételre
vonatkozóan nem kell vállalásokat tenni, a pályázatok keretében
alapvetően a munkahelyek megtartását kell vállalni. Ugyanakkor előnyt
élveznek az új munkahelyek teremtését vállaló társaságok.
Kkv-k:
a források egyharmadát már kiosztották
Már csaknem
egyharmada gazdára talált annak a 847 milliárd forintos uniós
forrásnak, amelyet az Új Magyarország fejlesztési terv
gazdaságfejlesztési pályázatai keretében a hazai kkv-k fejlesztésére,
felzárkóztatására és versenyképesebbé tételére lehet felhasználni. A
legtöbb nyertes projektet Észak-Magyarországi régió adta, míg az egy
vállalkozásra jutó támogatás mértéke Nógrád megyében volt a
legmagasabb. A 847 milliárd forintból 342 milliárd a kkv-k átfogó
fejlesztésének finanszírozására fordítható. A támogatás segíti a
jellemzően forráshiányos kkv-k tőkéhez juttatását is fejlesztési és
forgóeszközhitelek, hitelgarancia és kockázati tőke formájában, erre
a célra 189 milliárd forint osztható szét 2007-13 között.
Ismét
elérhetőek a GOP február 20-al felfüggesztett pályázatai
A Nemzeti
Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatósága
2010. február 12-én kiadott közleményével a döntési moratórium
elrendeléséről szóló 1003/2010.(I.19.) Kormányhatározat 7. pontjára
tekintettel február 20-tól elrendelte az alábbi pályázatok esetében a
beadás felfüggesztését.
GOP-2009-1.1.2.
˝Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése, megerősítése˝,
GOP-2009-1.2.1.
˝Akkreditált innovációs klaszterek támogatása˝,
GOP-2009-1.2.2.
˝Innovációs és technológiai parkok támogatása˝,
GOP-2009-1.3.2.
˝Vállalati kutatási-fejlesztési kapacitás erősítése˝,
GOP-2009-2.1.3.
˝Magas foglalkoztatási hatású projektek komplex támogatása˝,
GOP-2009-2.2.3.
˝Vállalati folyamatmenedzsment és e-kereskedelem komplex
támogatása˝,
GOP-2009-3.2.1.
˝Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztése˝
Ezen pályázati
kiírások mindegyike 2010. január 20. előtt került meghirdetésre,
ezért, tekintettel a fenti kormányhatározat 7. pontjának az
1050/2010.(II.26.) Kormányhatározattal történt módosítására, a
pályázatok esetében a felfüggesztés visszavonásra kerül, tehát 2010.
március 5-től ismét nyújthatóak be pályázatok a kiírásokra
változatlan feltételek mellett.
Százmilliárd
a közép-magyarországi régió fejlesztésére
A tavalyihoz
hasonlóan mintegy 100 milliárd forint szétosztásáról dönthet az idén
a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács, és a
pályázatokon elsősorban a munkahelyek megtartását, bővítését és a
kis- és középvállalkozások támogatását részesítik előnybe –
mondta pénteken Steiner Pál, a tanács elnöke.
A testület pénteki
ülésén jóváhagyta a 2009. évi szakmai és pénzügyi beszámolót, és a
megtárgyalta a 2010. évi akciótervet.
Ebben az évben is
fontosak a turisztikai jellegű fejlesztések, folytatják a városrészek
főtérfejlesztés programját és kiemelten kezelik a közösségi
közlekedés témáját - mondta Steiner Pál.
Keretösszeg-emelés
a Közép-Magyarországi régió technológia-fejlesztési pályázati
kiírásnál!
A Nemzeti
Fejlesztési Ügynökség Regionális Fejlesztési Programok Irányító
Hatósága (NFÜ ROP IH) a KMOP-2009/2-1.2.1/A ˝Mikro- és
kisvállalkozások technológiakorszerűsítése˝c. pályázat keretösszegét
2.000.000.000 forinttal megemeli.
Mikro-
és kisvállalkozások technológia fejlesztésére kiírt pályázat ismét
beadható márciustól vidéken is!!
Pályázók köre
• gazdasági
társaságok (kivéve non profit gazdasági társaságok),
• szövetkezetek,
• egyéni
vállalkozók.
Kizárólag mikro- és
kisvállalkozásnak minősülő vállalkozások pályázhatnak, amelyek éves
átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását
megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum egy fő volt.
Feltételek:
• Saját
tőke nem negatív vagy a jogszabályban előírt legkisebb mértéknél
alacsonyabb
• Legalább
2, teljes lezárt üzleti év
• Egy
főre eső árbevétel min. 4 millió Ft
• A
projekt elszámolható összköltsége nem haladhatja meg az utolsó lezárt
év nettó árbevételét
• A
nettó árbevétele meghatározott településenként 15%, 10% illetve
5%-nál nem nagyobb mértékben csökkent a megelőző lezárt év
árbevételéhez képest.
Vállalások:
•
az éves nettó árbevétel
reálváltozása nem csökken meghatározott településenként 10, illetve 5
%-nál nagyobb mértékben vagy
•
az éves átlagos
statisztikai létszámának átlagos értéke nem csökken a 2009-es
bázislétszám alá.
Támogatható
tevékenységek köre
1.
Technológiai fejlesztést eredményező beruházások
o
új vagy használt eszköz beszerzés
2.
Információs technológia-fejlesztés
o
hardver, szoftver beszerzés
3.
Domain név regisztráció és a hozzá tartozó webtárhely egyszeri díja
4.
A domain név regisztrációhoz kapcsolódó honlapkészítés
5.
Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési
rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása
Támogatás mértéke
Az útmutató
mellékleteiben meghatározott településenként változó: 30-40-50%
Támogatás összege
Az igényelhető
támogatás összege: minimum 1.000.000 Ft, maximum 20.000.000 Ft
Előleg igénylése
Jelen pályázati
konstrukció keretében indokolt esetben előleg nyújtható a támogatás
25%-a erejéig.
A pályázatok
benyújtása: 2010. március 29-től 2010. december 31-ig.
A pályázatok
elbírálása a beérkezés sorrendjében történik, a rendelkezésre álló
forrás keret kimerüléséig.
A
vidék is felveheti a versenyt
Bár az IT cégek
körülbelül 40 százaléka vidéki, ez még mindig kevés Klotz Tamás, az
Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) főtitkára szerint. A
szakember kiemelte, hogy több olyan kezdeményezésre lenne szükség,
mint például a 2010. március 17-19. között megrendezendő Virtuális
Szoftverbörze, ami a vidéki cégek lehetőségeit növeli.
-A jelenlegi
helyzet, az erőteljes Budapest-központúság rossz az informatikai piac
számára. Bár az IT cégek körülbelül 40 százaléka vidéken működik, ez
még mindig nagyon kevés. Számos vidéki nagy cég rákényszerül például
arra, hogy Budapesten extra irodát tartson fel még akkor is, ha ez
jelentős költségekkel jár számára- - magyarázta Klotz Tamás, az IVSZ
főtitkára.
A szakember szerint
több olyan kezdeményezésre van szükség, mely elősegíti a vidéki cégek
felzárkózását, különösen, hogy a felvevőpiac nagy része is vidéken
van. Az egyik megoldás a kérdésre a virtualizáció. - Folyamatban van
egy olyan rendszer kialakítása, melynek segítségével a jövőben vidéki
tagvállalataink virtuálisan részt tudnak venni a
munkacsoportüléseinken, így a jelenlegi helyzet megreformálására
vonatkozó törekvéseinkből az érintettek még jobban ki tudják venni a
részüket. Klotz kiemelte az 1. Magyar Virtuális Szoftverbörze
és Informatikai Kiállítás jelentőségét is, hiszen a jórészt
Budapestre szervezett rendezvények csak erősítik a főváros
dominanciáját, most azonban a vidéki cégek is lehetőséget kapnak az
egész ország előtt történő bemutatkozásra.
Kihirdetés
előtt áll, az az FVM jogszabály, mely a kifizetési és támogatási
kérelmek benyújtási idejét módosítja.
Az FVM honlapján a
kihirdetés előtt közzétett jogszabály szerint:
1.
Ez előleg elszámolási időszak egy kifizetési kérelem időszakkal
meghosszabbodik 2010. március 31-ig lesz lehetőség arra, hogy az
ügyfelek előleggel elszámoljanak, ami nem fog beleszámítani az éves
szinten maximalizált két kifizetési kérelem időszakba.
2.
A növénytermesztés korszerűsítésére (szárítók) nem tavasszal, hanem
csak szeptemberben lehet majd kérelmet benyújtani.
3.
Az energiafelhasználás megújuló energiaforrásokból történő
előállítása jogcím, kertészeti gépek, technológiai berendezések
beszerzése jogcím valamint erdészeti célra használt géppark
fejlesztéséhez és korszerűsítése jogcím 2011-re tolódik.
4.
Falumegújításra, mikrovállalkozások létrehozására, vidéki örökség
megőrzésére, és turisztikai tevékenységek ösztönzésére szintén nem
tavasszal, hanem csak 2010. októberében lesz mód pályázni.
5.
A LEADER pályázatokra pedig 2010.szeptemberében lehet majd csak
pályázni.
Tájékoztató
a döntési moratórium végrehajtásáról
Az
elmúlt hónapban megjelent, döntési moratóriumról szóló
kormányhatározat több esetben vetett fel kérdéseket mind a
Közreműködő Szervezetek (KSZ), mind a pályázók részéről. A Nemzeti
Fejlesztési Ügynökség által felügyelt uniós források szabályos
felhasználása érdekében az Ügynökség elnöke belső utasítást adott ki,
melyben a moratórium egyes pontjainak szabályszerű betartására hívja
fel a figyelmet, valamint ismerteti a moratórium alól kivételt
képező, egyes kiírásokat.
A
moratóriummal érintett ÚMFT pályázati kiírások átütemezésre
kerülhetnek a pályázati idő meghosszabbításának tekintetében, a
megjelentetés vagy benyújtás időpontjának módosítása, esetleg a
pályázat felfüggesztésének vonatkozásában. A módosítások minden
esetben közzétételre kerülnek.
Bizonyos
esetekben a projektkiválasztás és a döntéshozatal, valamint a
szerződéskötés folyamata változatlan ütemezéssel folytatódhat.
A
leghátrányosabb helyzetű kistérségek támogatására életre hívott ˝LHH
programban˝ szereplő projektjavaslatok, amennyiben 2010. január
előttről rendelkeznek első fordulós kiválasztási döntéssel, szintén
feldolgozás alatt lesznek, akár szerződhetnek a moratórium ideje
alatt is.
Nem
vonatkozik a moratórium a 16/2006. (XII. 28.) MeHVM-PM együttes
rendelet 13. § (4) bekezdése szerinti normatív jellegű (másnéven
automatikus elbírálású) pályázatokra sem.
A
változatlan ütemezéssel folytatható pályázatok közül néhány az
alábbiakban olvasható:
•
GOP-2.1.1-09/A/2.,
KMOP-1.2.1-09/A/2. Mikro-, kis- és középvállalkozások
technológiai fejlesztése
•
GOP-2.2.1-09/1.,
KMOP-1.2.5-09. Vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus
kereskedelem támogatása
•
TÁMOP 2.4.3 B-1 A
munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés
fejlesztése a foglalkoztatás kifehérítése érdekében
•
TÁMOP-1.1.1-09/1.
Megváltozott munkaképességű emberek munkahelyeinek adaptációja
•
TÁMOP-1.1.1-09/2.
Megváltozott munkaképességű emberek munkahelyeinek adaptációja
•
TÁMOP-2.1.3-07/1.
Munkahelyi képzések támogatása mikro- és kisvállalkozások számára
•
TÁMOP-2.3.3/A-09/1.
Munkahelymegőrző támogatás képzéssel kombinálva
•
TÁMOP-2.3.3/A-09/2.
Munkahelymegőrző támogatás képzéssel kombinálva
•
TÁMOP-2.3.3/C-09/11.
Munkahelymegőrző támogatás képzéssel kombinálva az 5 főnél kisebb
mikrovállalkozásoknak a közép-magyarországi régióban
•
TÁMOP-3.2.11/10/1
Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős
tevékenységeinek támogatása
•
TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR
Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős
tevékenységeinek támogatása
•
TÁMOP-6.1.2/A-09/1.
Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok
•
TÁMOP-6.1.2/A-09/1-KMR.
Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok
•
TÁMOP-6.2.2/A-09/1.
Képzési programok az egészségügyben foglalkoztatottak számára,
hiányszakmák képzése, kompetenciafejlesztés
•
TÁMOP-6.2.2/A-KMR-09/1.
Képzési programok az egészségügyben foglalkoztatottak számára,
hiányszakmák képzése, kompetenciafejlesztés
•
TÁMOP-6.2.2/A-09/2.
Képzési programok az egészségügyben foglalkoztatottak számára,
hiányszakmák képzése, kompetenciafejlesztés
•
TÁMOP-6.2.2/A-KMR-09/2.
Képzési programok az egészségügyben foglalkoztatottak számára,
hiányszakmák képzése, kompetenciafejlesztés
•
TÁMOP-6.2.4/A-08/1.
Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
•
TÁMOP-6.2.4/A-08/1/konv.
Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
•
TÁMOP-6.2.4/A-09/1.
˝Foglalkoztatás támogatása A) komponens: Foglalkoztatás támogatása
egészségügyi intézmények számára˝
•
TÁMOP-6.2.4/A-09/1/KMR.
˝Foglalkoztatás támogatása A) komponens: Foglalkoztatás támogatása
egészségügyi intézmények számára
•
KEOP-1.3.0/B/2F/09.
Ivóvízellátás biztonságának javítása a vízbázis súlyos
veszélyeztetése, illetve a nem közüzemi vízbázis kiváltásának
szükségessége esetén
•
KEOP-2.2.1/2F. Komplex
vízvédelmi beruházások
•
KEOP-2.2.1/2F/09.
Komplex vízvédelmi beruházások
•
KEOP
KEOP KEOP-4.2.0/A/09. Helyi hő és hűtési igény kielégítése
megújuló energiaforrásokkal
•
KEOP-6.1.0/A. A
fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat
ösztönző kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés)
•
KEOP-6.1.0/A/09. A
fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat
ösztönző kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés)
•
ÁROP
Készségfejlesztés az önkormányzatoknál
•
ÁROP
Készségfejlesztés az önkormányzatoknál a KMR-ben
•
ÁROP
Készségfejlesztés az államigazgatásban
•
ÁROP
Készségfejlesztés az államigazgatásban a KMR-ben
•
Ipari parkok
fejlesztésének támogatása
•
Inkubátorházak
kialakítása és bővítése
•
Barnamezős terület
revitalizációja
•
Turisztikai attrakciók
fejlesztése
•
KMOP-1.2.6. Minőség-,
környezet és egyéb irányítási rendszerek, szabványok bevezetésének
támogatása
Lecseng
a válság a GOP-nál
˝A
gazdaságfejlesztési kiírásoknál 2010-ben a pályázatkezelési folyamat
még rutinosabb lesz, és a pályázati feltételeket hozzáigazítjuk a
javuló gazdasági körülményekhez˝ - tájékoztatta lapunkat Kocsis
Magdolna, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) illetékes
főigazgatója. Az Új Magyarország fejlesztési terv (ÚMFT)
Gazdaságfejlesztési operatív programjának (GOP) idei terveiről
elmondta, újragondolják és újraértékelik azokat a válságkezelési
intézkedéseket, amelyeket 2009-ben a globális krízis hatására hoztak.
˝Erre azért van szükség, hogy a rövid távú beavatkozások és a program
hosszú távú céljai összhangba kerüljenek˝ - indokolta az előirányzott
lépéseket.
˝A
2010-ben meghirdetésre kerülő technológiafejlesztési konstrukcióknál
már nem alkalmazzuk a 40 százalékos előleget, ennek egységesen 25
százalékos lesz a szintje˝ - közölte a Gazdaságfejlesztési Programok
Irányító Hatóságának vezetője. Ez a 25 százalékos szint jelenik meg
az új kiírásokban, s a már futó pályázatok is ennek megfelelően
módosulnak. Nem szigorítanak viszont még a jövőbeni vállalásokra
vonatkozó 2009. évi előírásokon, továbbra is választható lesz a
bázislétszám tartása.
Fontos
döntés volt, hogy a válság hatására az ÚMFT-n belül végrehajtott
forrásátcsoportosítás révén 111 milliárd forinttal nőtt a GOP kerete.
Ebből 105 milliárd forint a vállalkozások komplex fejlesztését
szolgáló 2. prioritás keretében gyors segítséget jelent a válság
miatt kihívásokkal küszködő kkv-szektor számára. A pluszpénz jelentős
részét a mikro- és kisvállalkozások technológiafejlesztését szolgáló
2.1.1./A konstrukció pályázói kapták/kapják meg. Tavaly kétszer
hirdették meg ezt a rendkívül népszerű kiírást, s összesen 66
milliárd forint támogatáshoz jut 4000 kkv.
A
néhány napja történt felfüggesztés után, február végén tízmilliárd
forintos kerettel ismét megjelenik ez a felhívás a már említett 25
százalékos előleglehetőséggel. Az elnyerhető támogatás maximális
összege a válság idejére megemelt 50 millió forintról visszaáll a
korábbi, 20 milliós szintre. A támogatási intenzitás is módosul, a
tavalyi 50-70 százalékról - területi differenciálással - 30-50
százalékra. A B/C (a közép- és nagyvállalati körre célzott)
konstrukciókat március közepén írják ki.
Emellett
az irányító hatóság meghirdette a magas foglalkoztatási hatású
projektek támogatására a 2.1.3-as konstrukciót, 16 milliárd forintos
keretösszeggel. Ennél a kiírásnál kiemelt ügyfeles eljárásban eddig
12 projektnek ítéltek meg támogatást. Így 11 milliárdos fejlesztési
forrással 53 milliárd forint értékű beruházás jön létre, amely 2000
új munkahelyet teremt, 600-at a hátrányos helyzetű térségekben. A
támogatott projektek többsége a húzóágazati szektorokban -
járműgyártás, gyógyszeripar, zöldenergia - valósul meg. Az egységesen
alkalmazott támogatási algoritmus és a 40 napos döntési folyamat
kiszámítható beruházási környezetet teremt a pályázók számára. Ezzel
Magyarország versenyképes pozícióba került a kapacitásáthelyezést
tervező cégek körében.
Az
idei év újdonsága az Európai Unió zöldtechnológiát támogató
törekvéseivel összhangban a hulladékhasznosítási célú és a
környezetközpontú technológiafejlesztést szolgáló kiírás, 6+2
milliárd forintos kerettel. Ezek a pályázatok, amellett, hogy szintén
fontos szerepet játszanak a stabilizálódó gazdaság lehetőségeinek
kihasználásában, egyúttal már jelzik a GOP újfajta profilkeresését
is. Ennek keretében a vállalkozások nemzetközi versenyképességét
segíti majd a kutatás-fejlesztés és az innováció ösztönzését szolgáló
1. prioritásnál az a formálódó programmódosítási szándék, amellyel az
alapkutatást és a kutatási alap-infrastruktúrát is integrálnánk a
gazdaságfejlesztési célok közé. ˝Egyidejűleg a technológiafejlesztési
pályázatokat kívánjuk tehermentesíteni az innováció szélesebb
értelmezésével, a vonzóbb pályázati feltételek kialakításával˝ -
hangsúlyozta az NFÜ főigazgatója.
Jutott
pénz a többletforrásból - hatmilliárd forint - a GOP 4., pénzügyi
eszközök prioritására is. Magyarországon alakult ki először az EU
vállalkozásokat visszatérítendő forrásokkal segítő Jeremie
programjának teljes termékkínálata (mikrohitel-, garancia- és
kockázatitőke-programok), nemzeti intézményrendszerrel. ˝Ennél a
prioritásnál azonban azt is figyelembe kell venni, hogy
válságkörnyezetben egy olyan pályázati rendszer, amely a pénzügyi
közvetítők szintjén folyamatos portfólió-, a vállalkozások szintjén
pedig folyamatos tevékenységbővítésre épít, csak korlátozottan
lehetett sikeres˝ - jegyezte meg az NFÜ illetékese. Áprilisban
Brüsszelben ismét napirenden lesz a konstrukció átalakítását már
többször felvető magyar kezdeményezés.
Hamarosan
elérhető az uniós mikrohitel
Rábólintottak
tegnap az Európai Parlament képviselői az uniós garanciavállalással
megvalósuló mikrohitelezésre, amelynek segítségével több tízezren
kaphatnak lehetőséget az újrakezdéshez. Az Európai Unió négy éven át
100 millió eurót biztosít a hátrányos helyzetű emberek
vállalkozásainak, illetve foglalkoztatásának támogatását célzó
hitelkeretre.
Göncz
Kinga szocialista EP-képviselő a megállapodást követően elmondta,
hogy az uniós törvényhozás foglalkoztatási és szociális ügyi
szakbizottsága folyamatosan figyelemmel kíséri majd a program
működését. Hozzátette: most arra van szükség, hogy a rendelkezésre
álló pénzt a tagországok igyekezzenek minél előbb és minél
teljesebben fölhasználni.
Az
Európai Parlament tegnap 60 millió eurót a Progress közösségi program
alapjából, 40 milliót pedig a költségvetés tartalékaiból hagyott jóvá
az új mikrofinanszírozási eszközre. Ez azoknak a társadalmi
csoportoknak kínál újrakezdési esélyt, amelyek a válság miatt nehezen
jutnak hitelhez, és szívesen fognának vállalkozásokba. A keretösszeg
az Európai Beruházási Bank és a kereskedelmi bankok hozzájárulásával
500 millió euróra is nőhet.
A
megállapodás része az a nyilatkozat, amelyben az Európai Bizottság
vállalja, hogy amennyiben a Progress programban rendelkezésre álló
összeget jó ütemben használják föl a tagállamok, kész a hátralévő
három évben a tartalék terhére újabb 20 millióval föltölteni a
keretet.
A
közösségi garanciavállalással megvalósuló mikrofinanszírozási eszközt
azok vehetik igénybe, akik elveszítették az állásukat, veszélyben van
a munkahelyük, vagy helyzetüknél fogva nehezen kapnak hitelt, illetve
nehezen jutnak álláshoz. Ugyancsak pályázhatnak a hitelre azok a
mikrovállalkozások, amelyek munkanélkülieket, illetve hátrányos
helyzetűeket foglalkoztatnak. A mikrohitel összege legföljebb 6-7
millió forint lehet, amelyet az EU elsődleges kockázatvállalása
mellett nyújtanának bankok és mikrohitelezést végző egyéb
intézmények, szervezetek.
10
milliárdos telephely-fejlesztési pályázat 2010-ben
A
Regionális Operatív Programokban (ROP) 2010-ben is kiírják a
telephelyfejlesztés támogatását, tavaly a kis- és középvállalkozások
számára a telephely-fejlesztési pályázatot 17 milliárd forint
kerettel hirdették meg - mondta Mosonyi Balázs, a Nemzeti Fejlesztési
Ügynökség (NFÜ) főigazgatója, a ROP irányító hatóságának vezetője az
MTI-nek.
Emlékeztetett
arra, hogy a 2009. áprilisában a regionális gazdaságfejlesztés
keretében meghirdetett pályázat során 40 milliárd forint támogatást
igényeltek a pályázók. A múlt évi telephely-fejlesztési pályázaton
támogatott projektgazdák 2 000 új munkahely létrehozását és további
15 000 megtartását vállalták három évig.
Mosonyi
Balázs elmondta: a 2010 elején megjelenő újabb telephely-fejlesztési
pályázatra 10 milliárd forintot különítettek el. A 2010. évi várható
regionális pályázati kiírásokról a főigazgató elmondta, hogy a
rehabilitációval foglalkozó intézményeknek is januárban jelentetnek
meg pályázatot. Újdonság lesz a turisztikai pályázatok között a
vállalkozásoknak szóló kisösszegű támogatás, emellett a település
rehabilitáció keretében a lelakott városrészek megújítására is lehet
támogatást igényelni. Folytatódik az önkormányzatok számára a
belterületi utakra, kerékpárutakra szóló pályázat.
A
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztatása szerint a
telephely-fejlesztési pályázat várhatóan 2010. március végén jelenik
meg. A tervek szerint a pályázatokat áprilistól lehet majd beadni
június-júliusig. Az ipartelepítési pályázat kiírását január végére,
február elejére tervezik 10 milliárd forint keretösszeggel, amelyre
2010. márciustól lehet majd beadni a jelentkezéseket május-júniusig.
A
szociális célú város-rehabilitációs pályázat tavaly decemberben már
megjelent, a pályázatokat 2010. január 15-étől lehet beadni a
Közép-magyarországi régióban március 31-éig, a többi régióban április
30-áig.
A
pályázatra a Dél-alföldi régióban 800 millió forint, a Dél-dunántúli
régióban 955 millió forint, az Észak-alföldi régióban 1,6 milliárd
forint, az Észak-magyarországi régióban 1,267 milliárd forint keret
áll rendelkezésre. Közép-Magyarországon a hagyományos építésű városi
területek rehabilitációja esetében 1 milliárd forint, az ipari
technológiával épített lakótelepeknél 2,167 milliárd forint keretre
lehet pályázni.
Módosult
a ˝Nagyvállalkozások speciális és általános képzéseinek támogatása˝
pályázatok beadási határideje
A
TÁMOP 2.3.3.B-2009/9 és TÁMOP 2.3.3.B-2009/10 jelű,
˝Nagyvállalkozások speciális és általános képzéseinek támogatása a
közép-magyarországi régióban ˝ című pályázatok beadási határideje - a
döntési moratórium elrendeléséről szóló 1003/2010. (I.19.) Korm.
határozat miatt - 2010. augusztus 31-re módosul.
A
beadási határidő 2010. augusztus 31-ig történő meghosszabbításával
nem tudjuk biztosítani a folyamatos elbírálást sem, - az útmutató
módosításában szerepel, hogy a beadási határidő utolsó napjától
számított legfeljebb 75. napon kapnak értesítést a döntésről a
tisztelt pályázók.
KKV
számára ismét pályázható vidéken a ˝képzés-bértámogatással˝ pályázat
A
tavaly meghirdetett TÁMOP 2.3.3.A-09/1 jelű, ˝Munkahelymegőrző
támogatás képzéssel kombinálva kkv-k számára˝ a konvergencia
régiókban címet viselő pályázati felhívásra 2009. december 31-ig
beérkezett támogatási igények nem érték el a rendelkezésre álló
források összegét, ezért a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a pályázatok
beadásának lehetőségét 2010. február 10-től ismételten lehetővé
teszi.
A
projekt kiválasztás - a jelenleg rendelkezésre álló 1 100 000 000
Ft keret kimerüléséig - folyamatos elbírálás formájában történik.
Amennyiben a támogatásra rendelkezésre álló kötelezettségvállalási
keret kimerül, vagy annak kimerülése előre jelezhető, az NFÜ a
benyújtási határidő előtt a benyújtás lehetőségét felfüggeszti a
16/2006. (XII. 28.) MeHVM-PM együttes rendelet alapján.
Pénz
munkahelymegőrzésre nagyvállalkozásoknak
Február
26-ig pályázhatnak a legalább 250 főt foglalkoztató nagyvállalkozások
speciális és általános képzések támogatására mind a
konvergenciarégiókban (Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld,
Észak-Magyarország, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl), mind
Közép-Magyarországon. Tehát nem árt igyekezni a pályázat
elkészítésével és a benyújtással, ha egy cég élni kíván ezzel a
lehetőséggel és megfelelni a kiírási feltételeknek.
Az Új
Magyarország fejlesztési terv Társadalmi megújulás operatív programja
(TÁMOP) keretében meghirdetett két konstrukció a recesszió negatív
foglalkoztatási hatásainak ellensúlyozását szolgálja. A
TÁMOP-2.3.3.B-09/9 és a TÁMOP-2.3.3.B-09/10 számmal közzétett
felhívások célja hosszabb távon az, hogy egyrészt a vállalkozások
alkalmazkodó- és versenyképességét növelje, másrészt hozzájáruljon a
munkavállalók munkaerő-piaci helyzetének javításához, képzettségi
szintjének és az általuk végzett munka hatékonyságának növeléséhez.
Rövidebb távon a cél nyilvánvalóan a munkahelyek megőrzése. Ezt
szolgálja egyfelől a munkaidő átszervezésével, az alkalmazottak
munkában töltött idejének csökkentésével a vállalkozások
foglalkoztatási potenciáljának megtartása, illetve a munkavállalók
képzésben való részvételének támogatásával a munkanélkülivé válás
megelőzése. Az európai uniós támogatással a válság okozta
szükséghelyzetben, a munkaidő egy részében a munkavállaló számára
ugyanakkor korszerű szakmai ismereteket szerezhet, továbbfejlesztheti
készségeit és tudását.
A
pályázók két lehetőség közül választhatnak. Az A változat esetén
30-75 százalékos önrészt kell biztosítani, és az összes költség
legalább 50 százalékát a képzés közvetlen költségeire kell fordítani.
Akár önrész nélkül igénybe vehető a támogatás 500 ezer eurónak
megfelelő forintösszegig, ha a pályázó a B változatot választja. Itt
a képzés idejére jutó bérköltségek támogatására fordítható összegnek
az összes költségen belül nincs felső korlátja. Jó hír a pályázni
készülők számára az is, hogy mindkét megoldás esetén - ha az
útmutatóban foglalt feltételek teljesülnek - lehetőség van a
szakképzési hozzájárulás beszámítására az önrészbe.
A
konkrét kikötések közé tartozik többek között az, hogy a képzésbe
bevont munkavállalók számának képzési projektenként minimálisan el
kell érnie a két főt. További elvárás, hogy a munkaszerződésben
rögzített munkaidő 20 százalékát, de legalább 96 órát képzésben és a
képzéssel kapcsolatos tevékenységekkel kell töltenie a bevont
munkavállalónak.
A
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a kiírásban azt ígéri, hogy a
támogatási döntésről szóló értesítést a benyújtástól számított
legfeljebb 75. napon megkapják a pályázók. A megítélt támogatás 40
százaléka erejéig kapható előleg lehetősége is vonzóvá teszi ezt a
kiírást. Ezt a kitöltött igénylőlap kézhezvételétől számított 15
napon belül a közreműködő szervezet átutalja a kedvezményezett
bankszámlájára. Amennyiben a képzésben részt vevők tíz százaléka
fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű, akkor egy, ha húsz
százaléka, akkor két százalékkal nőhet a támogatási arány, és így
tovább. Az elnyerhető támogatás összege 10-600 millió forint.
Ugyanakkor fontos kikötés, hogy képzési támogatás esetében a
támogatás képzési projektenként nem haladhatja meg a kétmillió eurót.
10
milliárdos telephely-fejlesztési pályázat 2010-ben
A
Regionális Operatív Programokban (ROP) 2010-ben is kiírják a
telephelyfejlesztés támogatását, tavaly a kis- és középvállalkozások
számára a telephely-fejlesztési pályázatot 17 milliárd forint
kerettel hirdették meg - mondta Mosonyi Balázs, a Nemzeti Fejlesztési
Ügynökség (NFÜ) főigazgatója, a ROP irányító hatóságának vezetője az
MTI-nek.
Emlékeztetett
arra, hogy a 2009. áprilisában a regionális gazdaságfejlesztés
keretében meghirdetett pályázat során 40 milliárd forint támogatást
igényeltek a pályázók. A múlt évi telephely-fejlesztési pályázaton
támogatott projektgazdák 2 000 új munkahely létrehozását és további
15 000 megtartását vállalták három évig.
Mosonyi
Balázs elmondta: a 2010 elején megjelenő újabb telephely-fejlesztési
pályázatra 10 milliárd forintot különítettek el. A 2010. évi várható
regionális pályázati kiírásokról a főigazgató elmondta, hogy a
rehabilitációval foglalkozó intézményeknek is januárban jelentetnek
meg pályázatot. Újdonság lesz a turisztikai pályázatok között a
vállalkozásoknak szóló kisösszegű támogatás, emellett a település
rehabilitáció keretében a lelakott városrészek megújítására is lehet
támogatást igényelni. Folytatódik az önkormányzatok számára a
belterületi utakra, kerékpárutakra szóló pályázat.
A
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztatása szerint a
telephely-fejlesztési pályázat várhatóan 2010. március végén jelenik
meg. A tervek szerint a pályázatokat áprilistól lehet majd beadni
június-júliusig. Az ipartelepítési pályázat kiírását január végére,
február elejére tervezik 10 milliárd forint keretösszeggel, amelyre
2010. márciustól lehet majd beadni a jelentkezéseket május-júniusig.
A
szociális célú város-rehabilitációs pályázat tavaly decemberben már
megjelent, a pályázatokat 2010. január 15-étől lehet beadni a
Közép-magyarországi régióban március 31-éig, a többi régióban április
30-áig.
A
pályázatra a Dél-alföldi régióban 800 millió forint, a Dél-dunántúli
régióban 955 millió forint, az Észak-alföldi régióban 1,6 milliárd
forint, az Észak-magyarországi régióban 1,267 milliárd forint keret
áll rendelkezésre. Közép-Magyarországon a hagyományos építésű városi
területek rehabilitációja esetében 1 milliárd forint, az ipari
technológiával épített lakótelepeknél 2,167 milliárd forint keretre
lehet pályázni.
Másfélmilliót
érhet az új munkatárs
Február
elseje óta összesen másfélmilliárd forint nemzeti forrásért
szállhatnak ringbe a beruházással új munkahelyeket teremtő cégek. A
pályázók egyetlen új dolgozó felvételével akár másfélmillió forintot
is zsebre tehetnek!
Az
MPA-2010-1 kódjelű pályázat során elsősorban a gazdasági, társadalmi
és munkaerőpiaci szempontból kedvezőtlen helyzetű térségben
megvalósuló, új munkahelyeket eredményező beruházásokat támogatják. A
szubvenció célja a hátrányos helyzetű munkavállalók
foglalkoztatásának ösztönzése, a regionális különbségek mérséklése, a
fejlődőképes vállalkozások piaci pozíciójának erősítése, valamint a
munkaerő-szerkezet átalakítása.
Fontosabb
kötelezettségek
A
pályázóknak vállalniuk kell, hogy a beruházással érintett telephelyen
legalább két, teljes munkaidőben foglalkoztatott dolgozó számára
létesítenek új munkahelyet, az invesztícióval létrehozott
kapacitásokat pedig öt évig (kis- és középvállalkozások esetén három
évig) folyamatosan fenntartják és működtetik. Az új alkalmazottakat
legalább három, vagy - kkv-k esetén - két évig folyamatosan
foglalkoztatniuk kell a nyerteseknek. Emellett kötelesek fenntartani
átlagos statisztikai állományi létszámukat is.
Legalább
három évig foglalkoztatni kell az új alkalmazottakat
A
beruházás befejezését követő ötéves - kkv-knál hároméves -
időtartamra elegendő fedezetet (a pályázati kiírásban foglalt
feltételeknek megfelelő bankgaranciát, vagy nem lakás céljára
szolgáló ingatlant) is fel kell ajánlaniuk a cégeknek. Azt is
vállalniuk kell, hogy projektjüket változatlan, vagy csökkentett
formában akkor is megvalósítják, ha a pályázatban megjelölt összegnél
kevesebb támogatásban részesülnek.
Elszámolható
költségek
A
pályázati kiírás szerint az új műszaki berendezések, gépek,
felszerelések költségei mellett találmány, szabadalom, licenc és
know-how beszerzése során felmerülő kiadások is elszámolhatóak. A
hátrányos helyzetű kistérségekben, településeken, valamint a
munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű régiókban zajló
beruházásnál új épület vagy épületrész építését is dotálják.
A
szubvenció mértéke régiótól függően az elszámolható beruházási
költségek huszonöt-ötven százaléka. A támogatás intenzitása
kisvállalkozások esetén további húsz, középvállalkozásoknál pedig tíz
százalékponttal növekszik.
Munkahelyteremtő
támogatás IT-cégeknek
Február
elseje óta az új munkahelyeket teremtő IT-cégek is igényelhetnek
beruházásaikhoz vissza nem térítendő támogatást. Projektenként
legfeljebb harmincmillió forint szubvenció adható, az új
munkavállalók bér- és járulékköltségeinek pedig legfeljebb hetvenöt
százalékát tehetik zsebre a pályázók.
A
február elsején indult, MPA-2010-2 kódszámú pályázat az informatikai,
pénzügyi-, számviteli-, üzletviteli szolgáltató, tanácsadó és
ügyfélszolgálati ágazatok cégeit ösztönzi új munkahelyek
létesítésére. Ezekben az ágazatokban viszonylag kevés beruházás
mellett jelentős számú, kvalifikált munkaerő alkalmazására nyílik
lehetőség.
Fejpénz
új dolgozókért
A
cégek havonta, új munkahelyenként a dolgozó bérköltségének, valamint
a munkaadót terhelő nyugdíjbiztosítási, egészségbiztosítási- és
munkaerőpiaci járulékoknak 65-75 százalékát kitevő szubvencióban
részesülhetnek. Ha a pályázó a munkaügyi kirendeltségeknél
nyilvántartott álláskeresőket alkalmaz, a maximálisan tizenkét
hónapig folyósított támogatás mértéke 75 százalék. Egyéb
munkavállalók foglalkoztatása esetén csak a bér- és járulékköltségek
65 százaléka számolható el. A támogatás alapja - az említett
munkaadói járulékokkal együtt - legfeljebb bruttó 250.000 forintos
munkabér lehet.
A
beruházási projekthez legfeljebb harmincmillió forintos támogatást
igényelhetnek a pályázók, ha azonban az invesztíció nyomán legalább
nyolcvan új munkahely jön létre - a térség munkaerőpiaci helyzetének
függvényében - húszmillió forinttal nőhet az összeg. A támogatás
intenzitása - régiótól és vállalkozás-típustól függően -
huszonöt-hetven százalék.
Részvételi
feltételek
A
pályázónak a támogatás folyósításának ideje alatt legalább két új
munkavállalót, teljes munkaidőben kell alkalmaznia, a beruházással
érintett telephelyen. Azt is vállalni kell, hogy a megemelt
létszámmal növelt átlagos statisztikai létszámot legalább öt - kkv-k
esetén három - évig fenntartják. Az új munkavállalók két éves
bérköltségének legalább negyedét saját forrásból kell biztosítaniuk a
cégeknek. A foglalkoztatási kötelezettség időtartamának végéig a
kiírásban meghatározott mértékű fedezetet (megfelelő bankgaranciát,
készfizető kezesi kötelezvényt, vagy nem lakás céljára szolgáló
ingatlant) is fel kell ajánlaniuk.
A
nyertes cégeknek 2010. június harmincadikáig be kell fejezniük a
beruházás foglalkoztatással érintett szakaszát, az invesztícióhoz
kapcsolódó foglalkoztatást pedig legkésőbb augusztus elsején meg kell
kezdeniük.
A
támogatással kizárólag olyan személyeket lehet foglalkoztatni, akik
után a Munkaerőpiaci Alapból még nem kapott szubvenciót a vállalat. A
normatív járulékkedvezmény-visszatérítésben (pl. START-kártya)
részesülő munkavállalók alkalmazására azonban van lehetőség.
Nem
nyerhetnek szubvenciót azok a cégek, amelyek a pályázatukban szereplő
projektre az MPA-2010-1 kódjelű pályázaton beruházási támogatást
igényeltek. Azok a vállalkozások sem pályázhatnak a forrásokra,
amelyek az elmúlt fél évben a beruházás helye szerinti munkaügyi
központ illetékességi területén csoportos létszámleépítést hajtottak
végre.
Pályázataikat
a munkahelyek létrehozásának helye szerint illetékes munkaügyi
központhoz február elseje és március tizenkettedike között
nyújthatják be a cégek. A projekt további sorsáról - annak
támogatásáról vagy elutasításáról - a pályázati felhívás szerint
április 30-ig dönt a szociális és munkaügyi miniszter.
A
minisztérium február elsején több munkahelyteremtő programot is
indított. A munkahelyteremtő beruházások támogatásáról itt, a
távmunkahelyek kialakításához igényelhető szubvencióról pedig ide
kattintva olvashat. Korábbi cikkeinkben az álláskeresési járadékban,
vagy rendelkezésre állási támogatásban részsülő személyek
foglalkoztatásához igényelhető támogatások feltételeit is
megismerheti.