Visszatekintés a Vanessia Kft. 2020-as évére

Az év vége felé közeledve most is mint minden évben számot vetünk azzal, milyen eredményeket értünk el, hová is jutottunk az évben, melyet lassacskán magunk mögött hagyunk. 

Ez az idei év valljuk be, nem volt egy sétagalopp, a koronavírus helyzet páratlan nehézségek elé állította a hazai vállalkozásokat, így természetesen a Vanessia Kft-t is. 

A nehézségek ellenére elmondhatjuk, hogy sikerült biztosítanunk ügyfeleink zavartalan kiszolgálását, a tavaszi kényszerű leállást követően mindent megtettünk azért, hogy ügyfeleink fejlesztési elképzelései megvalósulhassanak, a vírus hatására pénzügyi nehézségekkel küzdő vállalkozások pedig átmeneti támogatáshoz juthassanak. Cégünk eredményes évet zár és bizakodva várja a 2021-2027-es pályázati ciklus új lehetőségeit.

Köszönjük meglévő ügyfeleinknek türelmüket, bizalmukat, és hogy velünk tartottak ezen a nehéz úton!

Jöjjön tehát a 2020-as év számokban:

 

Bujdosó Ilona
Bujdosó Ilona

A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának nemzetközi gazdaság és gazdálkodás alapszakán végeztem 2011-ben, majd munka mellett tanulmányaimat nemzetközi pénzügy és kontrolling mesterképzési szakán folytattam. Ennek elvégzését követően 2015-ben szereztem mesterfokozatú diplomámat.

A Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökségnél kezdtem munkámat, ahol 4 éves tapasztalatra tettem szert elsősorban a hazai/nemzetközi innovációs és kutatás-fejlesztési projektek megvalósításában, a régió innovációs folyamatainak szerveződésében.

2014 ősze óta dolgozom a Vanessia Kft-nél, ahol vezető tanácsadóként nyújtok segítséget a cég partnerei számára.

Szakterületeim: kutatás-fejlesztés, innováció, gazdaságfejlesztés.

 

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/109 mellék    (+36 20) 400-4419    ilona[kukac]vanessia.hu

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.

https://www.high-endrolex.com/33